Júliustól változtak a járulékterhek

pénz euró

Július 1-je fontos dátum a vállalkozók számára: a Szociális Biztosító (SP) minden évben a nyári szünet elején vizsgálja meg a járulékfizetési kötelezettséget. Akinek tavaly 6552 eurónál több bevétele volt, ezentúl fizetnie kell a kötelező társadalombiztosítást.

A Szociális Biztosító (SP) az érintetteket ezekben a napokban írásban tájékoztatja a járulékfizetési kötelezettség kialakulásáról, folytatásáról, illetve annak esetleges megszűnéséről. A levélből megtudhatnak majd minden szükséges információt a biztosítási díj fizetéséről, egyebek mellett a konkrét összeget is, mely július 1- jétől az adott vállalkozóra vonatkozik, s melyet először – a júliusi hónapra vonatkozó tételt – augusztus 8-áig kell majd átutalni. Az értesítéseket az SP automatikusan küldi, a vállalkozóknak és a többi önálló kereső tevékenységet folytató személynek semmit sem kell kérvényeznie.

Határidők

A biztosító mindig július 1-jei és október 1-jei dátummal szokta felülbírálni az önálló kereső tevékenységet folytató személyek járulékfizetési kötelezettségét, az előző évben elért összbevétel alapján. A kiindulási alap az adóbevallásban feltüntetett jövedelem. Júliustól azoknak a vállalkozóknak a járulékterhei változtak, akik március végéig elszámoltak előző évi bevételeikkel és adójukkal. Akik tavasszal nem adtak le adóbevallást, hanem haladékot kértek, és ebből eredően csak június végéig juttatták el az adóhivatalba a kitöltött nyomtatványokat, azok járulékterheit is később, október 1-jei dátummal bírálják felül.

Ki nem fizet?

Július 1-jétől annak a vállalkozónak alakult ki járulékfizetési kötelezettsége, akinek a vállalkozásából tavaly több mint 6552 euró bruttó bevétele volt. Akinek ennél kevesebb volt a jövedelme, az 2022. június 30- áig nem köteles semmit sem elvezetni az SP-be. Aki csak idén váltotta ki az engedélyét és kezdett vállalkozni, nem köteles járulékokat fizetni, esetleg önkéntes biztosítást köthet, ha akar. Azt, hogy kötelezően kell-e biztosítással rendelkeznie, legközelebb 2022. július 1-jei dátummal fogják megvizsgálni, az idén decemberig elért bevételek alapján. Addig a Szociális Biztosító békén hagyja.

A vállalkozóknak van egy csoportja, amely tagjainak az SP nem küld levelet: azoknak, akiknek idáig nem volt biztosításuk, és a tavalyi bevételeik alapján idén sem alakult ki járulékfizetési kötelezettségük. Nem veszik fel a kapcsolatot a külföldi vállalkozókkal sem, rájuk a hazai törvények felett álló nemzetközi szerződések vonatkoznak, és nekik saját maguknak kell figyelniük az egyes határidőket és az esetleges kötelességeket.

Aki halasztást kért az adóhivataltól, annak az SP októberben küld levelet a járulékfizetési kötelezettség felülbírálásáról és az esetleges befizetendő összegről, és az újonnan megállapított biztosítási díjat első alkalommal 2021. november 8-áig kell átutalnia.

(sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?