Čaputová a kommunista tisztviselőket érintő törvény módosítását kéri

Zuzana Čaputová

Zuzana Čaputová államfőnek fenntartásai vannak azzal a törvénnyel kapcsolatban, amelynek értelmében a kommunista rezsim volt tisztviselőitől megvonnák a meg nem érdemelt juttatásokat. 

Ennek ellenére aláírta a jogszabályt. Eduard Heger (OĽANO) kormányfőt arra kérte, hogy a kormány indítványozzon egy módosító javaslatot, amely orvosolná az államfő által kifogásolt hibákat. Amennyiben erre nem kerül sor, az elnök asszony kénytelen lesz az alkotmánybírósághoz fordulni, közölte Martin Strižinec elnöki szóvivő csütörtökön.

Az államfő rámutatott: Szlovákia az egykori keleti blokk egyik utolsó olyan állama, ahol a kommunista hatalom és államapparátus egykori vezető képviselőit sújtó jogszabályt fogadtak el. Olyan pártfunkcionáriusokról van szó, akik aktív szerepet játszottak a politikai elnyomásban és a totalitárius rezsim működtetésében. Amellett, hogy az elnök asszony fontosnak és megalapozottnak tartja a szóban forgó törvényt, közzétette jogosnak vélt fenntartásait is.

Čaputová a jogszabállyal összefüggésben az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési gyakorlatára hívta fel a figyelmet. A bíróság az Európa Tanács posztkommunista tagállamaiban bevezetett hasonló törvények megítélése során elvben olyan intézkedéseket hagyott jóvá, melyek az érintettek nyugdíját az adott országban folyósított átlagnyugdíj szintjére csökkentették. Az államfő szerint a politikailag motivált juttatások megvonását elrendelő jogszabálynak nem szabadna túllépnie ezt a keretet.  

A szóban forgó jogszabály értelmében csökkenni fog a kommunista rezsim volt tisztviselőinek, illetve a biztonsági erők alkalmazottainak nyugdíja. Olyan személyekről van szó, akik meghatározó szerepet játszottak az alapvető emberi jogokat és szabadságokat sértő totalitárius rendszer fenntartásában. A koalíciós képviselők hangsúlyozták: a jogszabállyal az igazságosságot akarják szavatolni. Rámutattak, hogy egyes volt tisztviselők nyugdíja erősen meghaladja az átlagot, míg a kommunista hatalom által üldözött személyek nyugdíja nagyon alacsony. A juttatások megvonása az özvegyeket is érinti. A jövőben a volt párfunkcionáriusok nyugdíjába nem számolnák bele azt az időszakot, amikor a totalitárius rezsimet és annak elnyomó apparátusát szolgálták ki, különféle előnyöket, kiváltságokat és jutalmakat élvezve.

Az érintett személyek nyilvántartását a Nemzeti Emlékezet Intézete vezeti. A jogszabály felsorol néhány kivételt is, például azokat az élsportolókat, akiket csak formálisan osztottak be a katonasághoz vagy a rendőrséghez.

A törvény 2021. augusztus 5-én lép hatályba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?