Péntektől megnyitják a harmadosztályú határátkelőket

koronavírus rendőrség határ

Péntek (július 9.) reggel megnyílik minden harmadosztályú volt határátkelő, a kihelyezett útakadályokat eltávolítják. 

A határforgalmat és az óvintézkedések betartását a rendőrség a kormány szerdai (július 7.) döntésével összhangban a hadsereg, a pénzügyőrség, illetve az Igazságügyi Rendészet és a Büntetés-végrehajtási Alkalmazotti Kar (ZVJS) tagjaival közösen fogja ellenőrizni. A TASR hírügynökséget Denisa Bárdyová, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatta csütörtökön. A rendőrség egyben felhívta a figyelmet, hogy péntek reggel 6 órakor hatályba lép a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) legfrissebb rendelete, amely az állampolgárok karanténkötelezettségének feltételeit szabályozza.

A rendőrségi közlemény szerint az első és másodosztályú határátkelőkön tartós, a kisebb, harmadosztályú átkelőkön rendszeres ellenőrzéssel kell számolni.  

A rendőrség felszólította az állampolgárokat, hogy az átkelés előtt készítsék elő a szükséges dokumentumokat, illetve a mobiltelefonjukat a megfelelő digitális igazolásokkal, így segítve elő a folyamatos áthaladást. Bárdyová elmondása szerint a legfontosabb az eHranica rendszerbe való regisztráció igazolása, illetve a beoltottak esetében az oltási igazolvány. "A rendőrök mobil leolvasó berendezések segítségével is ellenőrizni fogják az uniós, digitális COVID-igazolványokat" - tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?