EURO-2020 - Southgate nagyon büszke, Hjulmand reménytelinek látja a jövőt

Gareth Southgate

Gareth Southgate, az angol válogatott szövetségi kapitánya büszkeségről beszélt az után, hogy csapata hosszabbításos mérkőzésen 2-1-re legyőzte Dániát, ezzel bejutott a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjébe.

"Annyira büszke vagyok a játékosaimra" - mondta az ITV-nek az ötvenéves szakvezető, aki szerint "hihetetlen" volt a londoni szerda este a Wembley Stadionban.

Hozzátette: bár az ukránok ellen, Rómában 4-0-ra megnyert negyeddöntőjük jól alakult, az elődöntő semmiképpen sem ígérkezett könnyűnek. Arra biztatta előzőleg a játékosait, hogy legyenek rugalmasak, ha nem úgy alakul a mérkőzés, ahogy tervezik, és szerinte éppen ez történt, miután a dánok vezetéshez jutottak.

Az angol válogatott 55 év elteltével jutott ismét döntőbe nagy tornán. Az Eb vasárnapi fináléjában az olasz együttessel csap majd össze, szintén a Wembley Stadionban.

Kasper Hjulmand, a dánok szövetségi kapitánya gratulált az ellenfélnek, illetve külön is Southgate-nek.

"Először is gratulálok kollégámnak, Gareth-nek ahhoz a munkához, amit a fiatal játékosokkal elvégzett, ahhoz az értékrendhez, amelyet a csapatában meghonosított" - mondta.

Az eredményt illetően arról beszélt, hogy nagyon csalódott a labdarúgóival együtt, és közvetlenül a mérkőzés után még nehéz is az érzelmekről beszélni.

"Talán néhány nap múlva már könnyebb lesz, de annyira közel voltunk a döntőhöz" - kesergett.

Megemlítette, hogy az angolok tizenegyese bosszantja, mert nem kellett volna megítélni, ugyanakkor kiemelte: csodálja a stábját és a játékosait, mert sok megpróbáltatáson mentek keresztül - utalt többek között arra, hogy Christian Eriksent az első mérkőzésükön újra kellett éleszteni -, és mégis jó futballt játszottak.

"Hálás vagyok Dániának, szükségünk volt támaszra, erre az empátiára, komoly támogatást kaptunk, ami hihetetlen volt" - folytatta.

Hjulmand szerint a jövőjük tele van reményekkel, az egész nemzet büszke lehet ezekre a labdarúgókra.

"Ez a csapat hihetetlen munkát végzett el és kiérdemelte az egész ország tiszteletét" - szögezte le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?