A Slovan magabiztosan legyőzte az ír bajnokot

Slovan

A pozsonyi Slovan 2:0-ra legyőzte az ír címvédő Shamrock Rovers csapatát a labdarúgó BL-selejtező első fordulójában.

Vladimír Weiss, a Slovan vezetőedzője nem számíthatott az ír csapat ellen Holman Dávid játékára, miután a magyar irányító térdszalagszakadást szenvedett a héten. A Fortuna Liga címvédőjénél bemutatkozott tétmérkőzésen a két veterán grúz játékos, Kashia és Kankava, valamint a kaput Adrián Chovan őrizte, aki a Mallorcához szerződött Greifet lesz hivatott pótolni.

Esélyeshez méltóan kezdett a Slovan, de az első komoly helyzet a 8. percben a vendégek előtt adódott. Hazai részről Henty veszélyeztetett először a 10. percben. 

Az aktív hazai kezdés után teljesen kiegyenlítetté vált a mérkőzés, a felek a mezőnyben gyúrták egymást. 

Az ivószünet után rákapcsolt a Slovan, aminek gyorsan gól lett az eredménye: a 28. percben Rafael Ratao fejelt közelről a hálóba - 1:0. A kapott gól megfogta a vendégeket, akik szünetig nem igazán tudták rendezni soraikat, így a Slovan megérdemelten vonult előnnyel az öltözőbe.

A második félidőt remekül kezdték az égszínkékek, egy ötletes akció végén (az ír védők asszisztálása mellett) ismét Rafael Ratao volt eredményes - 2:0.

Már ekkor úgy tűnt, hogy a szerény képességű vendégek nem tudnak majd visszakapaszkodni a meccsbe, és a 67. percben véghez vitt hármas csere sem lendített különösebben a játékukon. 

A 78. percben a csereként beállt Weiss megadhatta volna a kegyelemdöfést az íreknek, de ziccerben csak a kapusba lőtte a labdát. Az utolsó percben Weiss büntetőből is gólt lőhetett volna, de az írek kapusa védett, így maradt a 2:0.

A Shamrock Rovers az egész második félidő során képtelen volt nyomást kifejteni Chovan kapujára, így a Slovan teljesen megérdemelten szerzett kétgólos előnyt. 

A párharc visszavágóját jövő kedden rendezik. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?