Moszkvában bekérették a cseh nagykövetet

Csehország Oroszország

Az orosz külügyminisztérium bekérette a cseh nagykövetet a Prága által a 2014-es vrběticei fegyverraktári robbantásokkal kapcsolatban Moszkvával szemben megfogalmazott új követelések ügyében – jelentette be Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján. A prágai külügyminisztérium ezt tagadta.

„A cseh félnek azt a javaslatát, hogy vitassuk meg a követeléseit, mi természetesen elfogadhatatlannak tartjuk. Azt, hogy hogyan viszonyulunk ehhez az átpolitizált huzavonához, hamarosan kifejtjük a moszkvai cseh diplomáciai misszió vezetőjének, akit behívtak a Szmolenszkaja térre” – mondta Zaharova.

A szóvivő „fantazmagóriának” és „abszurdumnak” nevezte, valamint Jaroslav Hašek Švejk, a derék katona című regényéhez hasonlította azokat a cseh állításokat, amelyek szerint az orosz katonai hírszerzés áll a cseh fegyverraktár felrobbantása mögött. Zaharova szerint az ügyben, amelyben a cseh vezetés is megosztott, nem zárult le a nyomozás, és bírósági ítélet sem született.

A sajtótájékoztatón bejelentett orosz lépés külügyi szóvivői nyilatkozatháborút váltott ki Prága és Moszkva között. A cseh diplomáciai tárca nevében megszólaló Eva Davidová tagadta, hogy Vítězslav Pivoňka nagykövetet bekérették Moszkvában. Ez utóbbit viszont Zaharova tagadta Telegram-csatornáján, és megismételte korábbi közlését.

A Mladá fronta DNES cseh lap online kiadása hétfőn közölte, hogy Martin Smokel cseh külügyminiszter-helyettes diplomáciai jegyzéket nyújtott át Alekszandr Zmejevszkij prágai orosz nagykövetnek, amelyben a cseh fél kártérítést követel a vrběticei robbantásokért, amelyekért az orosz felet teszi felelőssé.

A TASZSZ által ismertetett lapértesülés szerint a cseh kormány 650 millió koronára becsülte az okozott kárt.

A cikk szerint Smolek közölte Zmejevszkijjel: Prága ragaszkodik ahhoz, hogy Csehország lekerüljön az Oroszországgal szemben ellenséges országok moszkvai listájáról. Ezen a cseheken kívül csak az Egyesült Államok szerepel.

Zaharova csütörtöki sajtótájékoztatóján erőfitogtatásnak és oroszellenes provokációnak nevezte a NATO Sea Breeze – 2021 kódnevű flottagyakorlatát. Azzal vádolta meg az Egyesült Államokat és szövetségeseit, hogy a katonai szembenállás övezetévé változtatják a Fekete-tengert.

Tudatos provokációnak minősítette az Evertsen holland fregattnak a Fekete-tengeren, a Kercsi-szoros közelében június 24-én végrehajtott manővereit. Azt mondta, hogy a hajó közelében repülő orosz harci gépek Hága állításával ellentétben a nemzetközi szabályoknak megfelelően jártak el, és nem ereszkedtek túlságosan alacsonyra.

Zaharova szerint az a tény, hogy az Evertsen-incidens egy nappal azt követően történt, hogy a Defender brit romboló megsértette Oroszország tengeri határát, azt jelzi, hogy a hollandok a NATO-val és a britekkel is egyeztettek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?