Világutazók tábora és szabad játék az udvardi alapiskolában

Udvard
Udvard |

Júliusban izgalmas programot kínálnak tanulóiknak a Majthényi Adolf Alapiskola pedagógusai. A világutazók táborába jelentkezhetnek az érdeklődők. 

Július 6-tól 9-ig, valamint 12-től 16-ig tart a napközis tábor 8.30-tól 15.30-ig, a tanulók ellátogatnak egy ranchra, íjászkodnak, pizzát sütnek, a programok között van lasszózás és számos népi gyerekjáték. A jelentkezési lapot azok is leadhatják az iskola titkárságán, akik nem az udvardi alapiskolát látogatják. Kantár Balázs, a Majthényi Adolf Alapiskola igazgatóhelyettese elmondta, az iskolaév folyamán is számos játékos foglalkozásuk volt a Szabad játék projekt jóvoltából. A Loose parts a Tandem nonprofit szervezet és a külföldi partnerek közös projektje, mely során különféle hétköznapi tárgyakkal játszanak a gyerekek, amilyen a raklap, a gumiabroncs, a fazék, a kötél, a talicska, a pokróc vagy a kanna. Szeretnék elérni, hogy a szabad játék az iskolai hétköznapok részévé váljon, ezzel lehetőséget adva a tanulóknak a társas készségek fejlesztésére és a mozgásra. „Ezért fogott össze nyolc intézmény, melyek Szlovákiában, Magyarországon, Lengyelországban és Skóciában egymást támogatva igyekeznek a gyakorlatban megvalósítani a szabad játék gondolatát. A projekt három éve kellő időt nyújt a segédanyagok kidolgozására, az alapos felkészülésre, a kapcsolódó kutatás módszertanának kidolgozására és megvalósítására, valamint a módszer és a gondolatiság népszerűsítésére” – egészítette ki az elmondottakat Kantár Balázs. A szeptember óta zajló munkát szinte teljes egészében a virtuális térbe tették át. „Bármilyen furcsa, de így igaz: a 21. században európai szintű együttműködés szükséges ahhoz, hogy a gyerekeket hagyjuk szabadon játszani. Lehet, hogy napjainkban a kötetlen gyermeki játék fölösleges időtöltésnek tűnhet a szakkörök, nyelviskolák, tanfolyamok világában, de ezt a véleményt cáfolják azon tudományos kutatások eredményei, melyek a szabad játék pozitív hatásait bizonyítják. Ugyanis aki szabadon játszik, annak fejlődnek a társas készségei, mozgása, ügyessége, alkotókészsége, képzelőereje, hogy csak a legszembetűnőbbeket említsük” – mondta Kantár Balázs. 

Az udvardi iskola pedagógusai úgy gondolják, az iskolai keretek közé tudatosan beillesztett, átgondolt, megfelelő háttérrel és felnőtt jelenléttel biztosított szabad gyermeki játékra a több hónapos bezártság és a társas kapcsolatok nélküli elszigetelt állapot miatt nagyon nagy szükség van. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?