A megfelelő szépítkező sarok kialakítása

New Africa / Shutterstock.com

Ó, hány klasszikus filmben láthattuk azt, ahogy a főszereplő dámák egy hatalmas tükör előtt készülődnek és cicomázzák magukat… Sokan vágyunk erre az életérzésre, ahogy a körlámpa fényében kicsinosítjuk az arcunkat, és elkészítjük a szezon legdögösebb sminkjét és frizuráját. Ez a vágy a beauty guruk vlog bemutatói után még inkább erősebbé és trendibbé vált. Nézzük, mire érdemes figyelni, ha szeretnénk otthonunkban egy saját szépítkező birodalmat kialakítani.

A berendezés

Mindenképpen érdemes felmérni, hogy a lakáson belül hol szeretnénk kialakítani ezt a meghitt kis teret, hiszen ha kevés vagy szűkös, netán túl forgalmas az adott szoba, akkor egy fésülködő asztal elhelyezése több bosszúságot fog okozni, mint örömet.

Mérjük fel a sarkokat és az adott szoba természetes fényeit - a mesterséges körlámpák nem rosszak, de sok smink természetes vagy egységes hatását a natúr fényforrások fogják igazán visszaadni, ezért érdemes egyensúlyra törekedni a kétféle fényforrás kiválasztásánál. A sminkasztal esetében fontos átgondolni, hogy sztenderd széket tennénk elé, vagy egy kis zsámolyt - mindkettő másfajta ülést kíván meg, ami másfajta ülést kíván meg. Néhány asztalka fiókokkal rendelkezik - ezekbe könnyen elrejthetőek a ritkábban használt szépítészeti eszközök, de segítenek rendet teremteni.

Rend a lelke

Ha nem fiókos asztalt választunk, akkor érdemes beruházni pár egyforma tárolódobozra. Ezekben könnyen elrendezhetőek a sminkecsetek és készletek, vagy elfektetve beletehetőek a sminkpaletták.

Ha igazán széppé formálnánk ezt a területet, a kiegészítő tárgyak színharmóniájára is figyeljünk: a fehér például jól illeszthető össze a púder rózsaszínnel, rézarannyal és szürkével, amik nagyon trendi színek. A bézs, arany és élénkzöld szintén letisztult hatást fog adni. Egy kisebb, a dekorációval színben harmonizáló művirág még különlegesebbé és egységesebbé teszi a sminksarkot.

Mivel ez egy gyakran használt felület lesz, ahol a sminktermékek koszolhatják a területet, érdemes a tisztításra külön figyelmet fordítani - válasszunk olyan eszközöket és kiegészítőket, amik könnyen takaríthatóak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?