Olvasóvá avatták a hodosi kisdiákokat

Hodos
Hodos |

Nyílt napot tartottak Hodosban a községházán a gyerekek számára.

A helyi szlovák és magyar alapiskola első alkalommal szervezett látogatást tanulóinak a helyi községházára, illetve a felújított könyvtárba. „Horváth Magdának, a könyvtár vezetőjének ötlete volt, hogy szervezzünk rendhagyó honismereti órát. Bemutatta a gyerekeknek, mire jó a könyvtár, hogyan működik és hányféle csodával találkozhat az, aki megszereti az olvasást. Mesélt az olvasás fontosságáról és arról is, miért kell vigyázni a könyvekre. A gyerekek körülnézhettek, választhattak egy kölcsönkönyvet, amit hazavittek. A diákok megígérték, hogy a vakáció alatt biztosan elolvassák, sőt, vissza is jönnek egy következőért” – meséli Suska Szilvia, a magyar alapiskola igazgatója.

A kölcsönzött könyvhöz mindenki kapott egy ajándék könyvjelzőt is. Utóbbi minden kölcsönkönyvhöz jár, aki összegyűjt öt könyvjelzőt, az ajándékot kap. Mivel a könyvtár a községháza épületében van, kihasználták az alkalmat, hogy a hivatal működésével is megismerkedhessenek a gyerekek. Bejárták az irodákat, ahol megtudták, ki mivel foglalkozik, milyen ügyes-bajos ügyeket lehet a községházán intézni.

A legjobban a polgármesterrel való találkozást várták a gyerekek. „Örömmel veszek részt minden olyan aktivitásban, amely az iskolásokkal kapcsolatos. Habozás nélkül vállaltam ezt a találkozót is. A gyerekekkel körbeültük a nagy tárgyalóasztalt az irodámban, elmondtam, mi is az az önkormányzat és hogyan működik, utána záporoztak a kérdések” – meséli Balódi László. A gyerekek napokig készültek a nagy beszélgetésre a polgármesterrel, és minden érdekelte őket. Például, hogy mivel foglalkozna, ha nem lenne polgármester, mi az, ami nem jó ebben a munkában, van-e hobbija, melyik volt a kedvenc tantárgya az iskolában. Ezen meglepődtek a diákok, mivel Balódi azt válaszolta, hogy a lyukasóra, nekik viszont még nem volt ilyen az órarendjükben.
A könyvtárat az iskolák minden osztálya meglátogatta. Minden kisdiákot ünnepélyesen „olvasóvá” avattak, oklevelet is kaptak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?