Kim Dzsong Un megrótt számos tisztségviselőt a védekezésben elkövetett hibákért

Kim Dzsong Un

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető megrótt számos vezető párttisztviselőt a koronavírus-járvány elleni védekezésben elkövetett hibákért, amelyek vádja szerint egy „súlyos incidenshez” vezettek, és veszélybe sodorták az ország népét – jelentette szerdán az észak-koreai állami hírügynökség.

A KCNA nem közölte, hogy mi volt ez a súlyos incidens, vagy hogy a lakosság miképpen került veszélybe.

Észak-Korea hivatalosan egyetlen megfertőződést vagy halálesetet sem közölt a járványban, amit kétkedve fogad például Dél-Korea vagy az Egyesült Államok, de a világtól elzárkózó ország szigorú járványügyi intézkedéseket vezetett be.

Kim összehívta a Koreai Munkapárt politikai bizottságát, hogy kötelességszegést rójon fel több tisztségviselőnek. A KCNA csak „fontos, hosszú távú, járványellenes intézkedések” elmulasztásáról és egy „súlyos incidensről” meg „hatalmas válságról” írt, de nem nevezte meg ezek mibenlétét.      

Az ülésen Kim leváltotta a politikai bizottság több tagját, a központi bizottság több titkárát, állami hivatalok több tisztségviselőjét, de a KCNA nem közölte, hogy ezek a leváltások az állítólagos járványügyi kötelességmulasztásokkal függenek-e össze.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?