Új játszóteret adtak át Füleken

a

A papréti lakótelep, a Daxner utcai Óvoda, de a tágabb környéken élő gyerekek és szüleik is okkal örülnek. Június 24-én, csütörtökön, a város vezetősége átadta az új játszóteret.

hogyan a város polgármestere, Agócs Attila informált, a lakótelepi játszótér kiépítésének gondolata nem volt új. A végleges döntés 2 évvel ezelőtt született meg a Fullánkocska elnevezésű verseny szavazása után, ahol Fülek nem nyerte meg az új játszóteret, de a város lakosai és a helyi vállalkozók kitartóan folytatták tovább a harcot a szavazás utolsó pillanatáig. „Bár a játszóteret nem nyertük meg, de tudtuk, hogy nagy az igény iránta, ezért úgy döntöttünk, hogy igyekszünk más utat találni“ – nyilatkozta a polgármester.

Megkeresték ezért a Veolia alapítványt és a Közép-szlovákiai Vízműveket, amely már a múltban is hozzájárult a városi park játszóterének felújításához. „Ismét sikerült megegyeznünk, és 10 ezer euró értékben ajándékoztak nekünk játszótéri elemeket, amit ezúton is köszönünk“- amihez a polgármester még hozzáfűzte, hogy a következő majdnem 10 ezer eurót a város biztosította terepmunkálatokra, kerítésre, biztonsági kamerarendszer felszerelésére és a köztéri világítás megjavítására. A munkafolyamatok nagy részét a Közhasznú Szolgáltatások szervezetének alkalmazottai végezték el.

A város polgármestere szerint az új játszótér eredetileg a lakótelep előtt lévő régi játszótér helyére került volna. „Nyilvános lakossági főrum keretein belül kértük ki a helyi lakosok véleményét, és végül megegyeztünk, hogy a játszóteret a lakótelep épülete mögé építjük, és az épület előtti részen új parkolóhelyeket létesítünk és felújítjuk a zöldövezetet. A játszóteret így nemcsak a lakótelepen élő gyerekek használhatják, hanem a lakótelep mellett lévő óvodát látogató gyerekek is, akik számára kis belépő kaput alakítottunk ki.“

Az elmúlt öt évben ez a harmadik játszótér a városban, amelyet felújítottunk vagy újonnan kiépítettünk. Az első komplex felújítson átesett közkedvelt játszótér a Május 1. utcában található a Filbyt mellett, ezt követtek a városi park elavult játszótere. „A közeljövőben új játékelemeket helyezünk el a Mini ZOO területén. A Sládkovič utca és a Vasúti utca közötti blokk felújítási terveivel is foglalkozunk, melynek keretén belül fel akarjuk újítani az ottani játszóteret is“ – fejezte be a polgármester.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?