Újabb három esetben mutatták ki az új koronavírus delta variánsát

Egyiptomban is megjelent a szaúdi koronavírus

Laboratóriumi körülmények között újabb három mintából mutatták ki az új koronavírus delta variánsát Szlovákiában.

A tesztalanyok nem voltak beoltva. Erről Daša Račková, a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) szóvivője tájékoztatott csütörtökön.

"Az érintett személyek nem voltak beoltva. Tünetmentesek voltak. Európai Unión kívüli országból érkeztek Szlovákiába, és a megérkezésük után házi karanténban maradtak. Közeli kontaktszemélyeket nem azonosítottunk" - közölte Ján Mikas tiszti főorvos.

Mikas felhívta a figyelmet, hogy a delta variáns már több európai országban dominálni kezdett. "Sajnos sokkal fertőzőbb, mint az alfa variáns, amely korábban nálunk is elterjedt. Az egyedüli megoldás a védőoltás. Alázattal kérem a polgártársakat, hogy tartsák tiszteletben a járványellenes óvintézkedéseket, főleg, ha külföldről érkeznek haza" - hangsúlyozta a szakember.

Szlovákiában eddig négy esetben igazolták az új koronavírus delta variánsának jelenlétét. Egyik érintett személy sem volt beoltva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?