Júliustól a körzeti orvosok és a gyermekorvosok is oltanak

Vladimír Lengvarský

Júliustól a felnőtt lakosok, valamint a 12-15 év közötti kiskorúak a kezelőorvosuk rendelőjében is felvehetik a Covid-19 betegség elleni védőoltást.

Ezt csütörtöki sajtótájékoztatóján erősítette meg Vladimír Lengvarský (OĽANO-jelölt) egészségügy-miniszter. Az érdeklődőknek a kezelőorvosuknál kell jelentkezniük.

"Az oltás az egyedüli módja a Covid-19 világjárvány leküzdésének" - hangsúlyozta a tárcavezető. A körzeti orvosokat és a gyermekorvosokat arra kérte, hogy segítsenek növelni a beoltottak számát. Hozzátette: az esetleges súlyos mellékhatásokért az állam vállalja a felelősséget. A rendszerbe szerdáig (június 23.) 64 orvos jelentkezett be.

Az oltóközpontok továbbra is nyitva állnak az érdeklődők előtt, közölte Monika Palušková, a Körzeti Orvosok Szlovákiai Társaságának elnöke. Elena Prokopová, az egészségügyi minisztérium gyermekgyógyászati szakértője bízik benne, hogy az oltási kedvre jó hatással lesz a gyermekorvosok, a gyermek páciensek és a szüleik közötti bizalom.

Az oltóanyagok megrendelése és elosztása a gyógyszertárakkal együttműködésben történik majd. Az időpontfoglalás az adott rendelőben érvényes szabályok szerint fog történni. A korona.gov.sk oldalon keresztül minden beoltott igényelheti majd a nemzetközi oltási tanúsítványt. Az egyes orvosi rendelők az egészségügyi tárca weboldalán keresztül jelezhetik oltási szándékukat.

A háziorvosok csak a saját pácienseiket olthatják be. A Pfizer/BioNTech konzorcium által előállított Comirnaty vakcinákat fogják alkalmazni.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?