Von der Leyen: az EU-ban a felnőttek 57 százaléka kapott már legalább egy adag oltást

Ursula von der Leyen

Az Európai Unióban a felnőtt lakosság 57 százaléka kapott már legalább egy adag oltást az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Berlinben.

A német politikus Angela Merkel német kancellárral folytatott megbeszélése után, kettejük sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az oltási kampány jól halad. Ezt mutatja, hogy EU-s átlagban a felnőtt lakosság 57 százaléka kapott már legalább egy adag védőoltást, teljes oltással pedig 36 százalék rendelkezik.

Az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta: az oltási kampánnyal párhuzamosan a gazdaság „újjáépítését” is meg kell oldani. Ennek fő eszköze a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítését szolgáló EU-s program (Next Generation EU – NGEU), amely „kivételes válasz egy kivételes válságra”.

A folyó áron számítva 800 milliárd euró forrást biztosító program „a Marshall-terv óta a legnagyobb konjunktúra-élénkítő csomag Európában", és segítségével az EU modernebbül, megerősödve kerül ki a válságból – fejtette ki a brüsszeli bizottság elnöke.

Ursula von der Leyen ismertette, hogy megkezdték az NGEU részeként működő pénzalap, a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) feltöltését a tőkepiacról bevont forrásokkal. Első műveletként a napokban 20 milliárd euró értékben bocsátottak ki kötvényeket.

A túljegyzés hétszeres volt, ami azt mutatja, hogy „hatalmas a kereslet és nagy a bizalom” a tagállamok felhatalmazásával a bizottság által kibocsátott kötvények iránt.

Arról is szólt, hogy elfogadták a német kormány tervét az RRF révén Németországnak jutó 25,6 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás felhasználására. A tervet a bizottság után az EU Tanácsának is jóvá kell hagynia. Ez négy héten belül megtörténhet, így Németország már júliusban megkaphatja az első részleteket.

Kiemelte, hogy Németország a források 52 százalékát a digitalizáció, különösen a közigazgatás és az egészségügy digitalizálásának előmozdítására használja fel. Ez minden más tagállamnál magasabb arány - mutatott rá Ursula von der Leyen.

Angela Merkel elmondta, hogy azért összpontosítják a források döntő részét erre a területre, mert nagy lemaradást kell behozni. A többi között arról is szólt, hogy a bizottság és a tagállamok együttműködésével minden korábbinál gyorsabban, „szédületes tempóban” sikerült összeállítani a járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozását szolgáló EU-s programot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?