Jógázzunk együtt, közösen!

Vasárnap

Amikor egy mozdulatot (ászanát) megtartasz, az olyan, mintha az egész világ megszűnne létezni körülötted. Csak te vagy, esetleg még a halk klasszikus zene a háttérben, de igazából azt nem is hallod, mert annyira belemerülsz abba, amit csinálsz. Ilyen a jóga...

Jobb szót nem találva, a jóga az élet metaforája. Se nem vallás, se nem filozófia, még csak nem is egy tornagyakorlat-sorozat. A test és az elme egységén, és az ezek felett való uralom megszerzésén alapszik. Ahhoz, hogy kitarthass egy pózt – legyen bármilyen nehéz is – el kell engedned mindazt, amit magadban rejtegetsz, és elég erővel kell rendelkezned, hogy őszintén beismerd és túllépj rajta. Az így születő bölcs ember az elme leigázásával érheti el a szenvedéstől való teljes megszabadulást, ami nem mellesleg az egyik legősibb elképzelés Indiában. A jóga egy tudatos döntés, ahol a test, az elme és a lélek együttműködéséből egy nyugodtabb, és némiképp kiegyensúlyozottabb élet receptje vonható ki. A mai hektikus világban pedig – lássuk be –, valamennyiünknek szüksége van egy ilyen bravúros receptre a képzeletbeli fiókban.

A jóga hatása ma több helyen is tetten érhető, ez részben arra vezethető vissza, hogy a nyugati ember kezd egyre jobban megismerkedni a keleti kultúra számtalan aspektusával, köztük a jógahagyományok testi és szellemi gyakorlataival is. Egy felmérés szerint csak az USA-ban közel 17 millió ember jógázik naponta, mint testmozgást kiváltképp alkalmazzák az egyes traumák okozta depresszió, a szorongás és fiziológiai stressz kezelésében. Nemrégiben a New York University Grossman School of Medicine egyik tanulmányában épp azt vizsgálta, hogy milyen hatása van a jógának a stressz és a szorongás kezelésében. A kutatás során bebizonyosodott, hogy a jóga szignifikánsan csökkentette a résztvevők szorongásos tüneteit. Sokan a meditációhoz hasonlították, mert segített elterelni a figyelmet az aggodalmakról, a lassú légzés pedig elősegítette a relaxációt.

Bárki jóganacit húzhat?

A jóga minden korosztály számára alkalmas, nem igényel akrobatikus képességeket, és sporthoz nem szokott, lábadozó egyéneknek is lehetővé teszi a gyakorlást. Maga az elnevezés is arra utal, hogy a jógát a mindennapi életben lehet alkalmazni. Persze, nem szabad elfelejteni, hogy ma már rengeteg jógatípus létezik, és nem mindegy, hogy melyiket fogadjuk társul. Fontos, hogy mindig az edzettségi szintünk figyelembevételével és még inkább a személyiségünknek leginkább megfelelőt válasszuk. Mondjon bárki bármit, összeszorított foggal nem lehet jó gyakorlatsort végezni. Míg vannak olyan jógairányzatok, amelyek erősen igénybe veszik az izmokat, és egyértelműen a mozgás áll a középpontban, mások meditatívabb, kevesebb fizikai erő kifejtésével járnak. A lényeg minden kezdő számára, hogy ne elvárásokkal induljon, inkább jobb arra törekedni, hogy minden gyakorlás pozitív élmény legyen. A hatha jóga például, a jógák „ükmamája” főként azoknak ajánlott, akik szeretik a változatosságot, és nem minden esetben élvezik a kötött gyakorlatsorokat. Másrészt nem egyszerű jógatípusról van szó, sokkal inkább gyűjtőfogalomról. Egyrészt azért, mert a hatha jógából fejlődött ki nagyon sok gyakorlatsor, másrészt azért, mert ez a legrégebbi és legemberibb. Mondanom sem kell, hogy ez az én, gyakran csapongó lelkem kedvence már ősidők óta.

Miért és mire is jó a jóga?

Rengetegen rengetegszer szeretik mondani, hogy a jóga a test és az elme együttes sportja, amely a lelki harmóniára építkezik. És valóban, mi is lezárhatnánk ennyivel, de hát mégsem tesszük. A Vasárnapnál nem szokás, mi szeretünk segíteni! Bár pontos adatokkal mi magunk sem tudunk szolgálni, de annyi bizonyos, hogy már több mint 5000 évvel ezelőtt is gyakorolták ezt a fajta testmozgást. Alapvetően azonban a jóga kezdetben spirituális célú gyakorlatokat tartalmazott, miközben a test egészségére is kiváló hatással volt. Ma egy-egy jógagyakorlás alkalmával épp úgy energetizálhatjuk a belső szerveket, a hormon- és mirigyrendszert, mint több ezer évvel ezelőtt Indiában. Az ászanákkal a belső szerveket mintha ma is jól átmasszíroznánk, javítunk a vérellátásukon. Emellett a jóga erősíti az izomzatot is, a megfelelően kivitelezett jógagyakorlás pedig segít elsajátítani a helyes testtartást, rugalmassá teszi az embert. És ki ne vágyna egy kis rugalmasságra?

Könnyűvel célszerű a kezdés

Amint elkezd valaki jógát gyakorolni, hamar rájön, hogy számtalan olyan testhelyzettel kell majd szembenéznie, melyeket eddig nem, vagy csak gyerekkorában végzett. Jó pár szemöldökráncolás, és mély sóhaj után azonban rájövünk, hogy lényeges különbség az egyes elemek fontossági szerepében és hangsúlyozásában látható, ahogy az a Bhagavad-gítában (az egyik legfontosabb jóga írás) lejegyzésre is került. Nagy általánosságban azonban három, részben különálló, részben egymásra épülő gyakorlatsort szokás említeni. Vannak a dinamikus pózok, melyek bemelegítik a testet. Ezt követően a passzív tartások, melyek ellazítják, majd a harmadik és egyben utolsó, a regenerációs gyakorlatok, melyek segítenek a levezetésben, és akár a következő edzésre való felkészülésben. Az egyes testtartások ma is állatokat, a természetben fellelhető alakzatokat utánoznak. Az, hogy hogyan áll valaki egy-egy ilyen (elsőre) szokatlan ászanához – ellenállással, avagy nyitottsággal – megmutatja, milyen az önbecsülése, ismeri-e magát annyira, hogy bátran szembe merjen szállni az új dolgokkal. A jóga esetében azonban fokozottan érvényes, hogy jobb szép lassan ismerkedni vele.

 

Érdekes
Vasárnap

A jógaoktató szerint

Sosem érdekelt egyetlen sport sem, de egy ponton ez megváltozott, kezdtem nyitni a spiritualitás felé...” – meséli Oroszi Gyöngyi, aki hatha jógaoktatóként már régóta segíti az jógázni vágyó embereket. „Példaképem sosem volt, csak mentem előre, és csodáltam saját magam, ahogy képes vagyok fejlődni! Mivel láttam és éreztem, mennyi pozitív hatása van a jógának, úgy éreztem, hogy ezt meg kell osztanom másokkal is, mindig is szerettem segíteni az embereknek. Azóta többször kaptam olyan visszajelzést az oktatás során, ami kifejezetten megérintett. Az emberek azt mondták, hogy megváltozott az életük, mióta jógáznak, és ezt nekem köszönhetik, de úgy gondolom, hogy ez az érdem nemcsak az enyém, hanem az övék is, hisz általuk jutottam el oda én is, ahol most vagyok. A jóga segít abban, hogy újra önmagunkra találjunk. Egy teljesen kezdő is ugyanúgy kezdi, mint egy haladó, igazából csak akarat kell hozzá és kitartás, a többi már jön magától. Eleinte nehéz, de melyik kezdet nem az? Aki nyitott az efféle dolgokra, annak érdemes belevágnia, mert egy teljesen új életstílust indíthat el. Ajánlom a szülőknek is, hogy ne féljenek gyermekeiket jógaórákra vinni, hiszen mennyivel könnyebb az élet, ha már gyerekkorunktól ismerjük saját magunkat, lelkünket és testünket egyaránt.”

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/24. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?