Szépeket is szoktam

Vasárnap

Alice, tied ez a mese, / tegye gyöngéd kezed / szép gyermekálmaid közé, / miket emlékezet / tart össze, mint hervadt csokort, / mit zarándok szedett. (Lewis Carrol: Alice Csodaországban)

Mármint álmodni. Ritka csoda, de azért előfordul. Ahogy nemrég is. Ébren már csak homályosan jöttek vissza képek, töredékek maradtak, de az álom utáni reggel vidám hangulat fogott, ölelt, nevettetett váltig. Akkor már csak nem rontom el, gondoltam. Inkább dédelgetem egész nap, úgy alakítom majd a perceket, az órákat, a teendőket, hogy semmi, de semmi ne rombolhassa le a ritka vidám álmom utóhatását.

Hogy is legyen, hogy is legyen? Jé, hiszen már nem is esik, sütni, melegíteni fog ez a napocska, hiába szakadt egy héten át éjjel-nappal. Szeretem nagyon az esőt, ernyő nélkül is flangálok örömest, de ennyi víz... Hajnaltól meg olyan csivitelős koncert hallatszik a fák lombjai közül, hogy fülig ér a szám a mosolytól. Megittam a jó erős reggeli kávémat, mellé a remek fokhagymás pirítós, és nyakamba vettem a várost. Csak úgy. Cél nélkül. Iskolások fürtökben cseverésznek, a szívszerelmem gimnáziumnál is csapatnyian, még elszívják az utolsó cigit az első óra előtt. Nagyokat kuncogok, hej, hányszor szöktem ki eminens tanuló létemre a nagyszünetben a parkba titkos cigire, hányszor mentem ugyanazon nagymamám temetésére, ha lógni akartam, persze, le is füleltek hamar, soha nem tudtam rendesen hazudni. Azért a gombóc csak szorongatta a torkomat lélekben dédelgetett gimnáziumom előtt, úgy szerettem. Akkori, nagyon meghatározó tanáraim már mind az emlékeimben csak. Megyek tovább, itt-ott füvet nyírnak, árkot ásnak, takartak be a korai tüsténkedők, egy régi épületet bontanak, másutt meg a szökőkút felújítása utáni földkupacot igazgatják. Tucatnyi apró feketerigó napfürdőzős traccspartit tart a sok eső utáni bő tócsában. Muris, ahogy jöttömre szétrebbennek, mint pletykálkodó vénasszonyok. Egy sűrű bozótos mellett meg egy jó kövér nyulat láttam, de gyorsan eliszkolt. Lehet, hogy zavartuk egymást, vagy kölcsönösen elijedtünk. Olyan pipacstengert pislantottam meg egy elhagyatott, romos ház udvarán, hogy csak na. Meg is álltam bámulni. Nem bosszankodtam az állandóan emelkedő élelmiszerárak miatt, inkább be se mentem a boltba, de ötször-hatszor is elsétáltam a közeli óvoda melletti fasorban, úgy bódított a hársvirág illata. A gyepen focizgató gyerkőcök labdája meg majdnem az orromon landolt, meg is ijedtek, hogy most mi lesz, de alaposan nekigyürkőzve visszarúgtam, még viháncoltak is, hogy hurrá!

Itthon egész nap nem kapcsoltam be a tévét. Nem, ma nem hallgatom a politikusok egymás elleni acsarkodását, nem érdekelnek a hírek, az álhírek, a rémhírek, nincs nekem gyomrom csalásokhoz, zsarolásokhoz, a hatalmi harcokhoz, a nagy átverésekhez. A rádiómon csak zenét hallgatok, turkálok a könyveim között, a régi fényképek között, böngészek a szép emlékeim számos dobozában.

Még táncoltam is egyet csak úgy magamban, amikor régi slágerek késztettek az éteren át. Verseket olvastam, s váratlanul megtaláltam az egyik polcomon Alice-t. A Csodaországban. Órákra az elnyűtt fotelemhez ragaszt. Még valaha gyerekkoromban olvastam először. Alig észlelem, hogy mennem kell a fiúcskáért az iskolába, akit vállaltam, amíg az anyukája dolgozik. Hazafele be sem áll a szánk. Főleg az övé. Nem mesélek neki ezekről a mai napi furcsaságaimról, nem is értené. De elmondom ám a békát, amit a parkolóban láttam. Hogy került oda, a fene se tudja, de jó nagy volt, osontam utána, mondom, le is fotóztam neked, de alig látszik, ő meg, hogy emlékszel, zsuzsinéni, amikor imádkozó sáskát találtunk?, te meg nem merted a kezedbe venni, én meg betettem a sapkámba, majd eleresztettük... És mesél, mesél, iskolába nemigen szeret járni, de akkora egy állatbolond, hogy párját ritkítja, szinte mindent tud róluk. A kamionokat is szereti, és magyaráz, magyaráz, néha alig értem, de tanulok tőle sokat... Szépeket is szoktam álmodni, volt egy jó napom.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/24. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?