Komáromban leporolták a tizenegy éves Prahot

dd

Egy magyar házaspárral megtörténik az, amiről a legtöbben csak álmodunk: megnyertük a főnyereményt a lottón. Mi történik ezután? Álmodozni könnyű, felhőtlenül örülni és jövőt tervezni viszont átkozottul nehéz, véli Spiró György, a Prah című színmű szerzője. 

Komáromban 2010-ben mutatták be a kétszereplős darabot Anger Zsolt rendezésében. Molnár Xénia és Mokos Attila csodát műveltek, az előadás sokáig műsoron volt, a közönség szerette, hiszen a rendszerváltás utáni időszak szürke, jelentéktelen kisembereit láthattuk a színpadon egy fokozatosan tragikomikussá váló szituációban. A pandémia miatti előírások okán – hogy tudniillik minél kevesebben vannak a színen, annál jobb – a Komáromi Jókai Színház felújította a darabot. 

Molnár Xénia elmondta, annak idején húszéves álma vált valóra azzal, hogy Mokos Attilával játszhatott. „Emlékszem, Anger Zsolt rendező megkérdezte az olvasópróbán, hogy milyen viszonyban vagyunk. Egymásra néztünk és nevettünk. Jó játszani olyan partnerrel, akiben megbízom, akitől tanulhatok, aki megtart. Attilával színpadon kívül, emberileg is jól megértjük egymást, barátok vagyunk.”

Mokos Attila arra emlékszik, hogy nagyon kevés idő volt a próbákra. „Nem egész öt hét. Egy kicsit megrémültem, hogy ennyi idő alatt egyáltalán elkészülünk-e. Most viszont annyit próbáltuk a darabot, hogy duplán behoztuk, sőt túlteljesítettük a hajdani próbafolyamat hiányzó heteit is. Visszaolvasva a darab fikarcnyit sem veszített az aktualitásából. Olyan alapvető kérdéseket vet fel a szerző, hogy mit kezd valaki, ha hirtelen milliós összeghez jut. Biztos, hogy minden pénzben mérhető? Az ezekre adott válaszok ma kiváltképp érvényesek”. 
Később mindketten más partnerekkel is játszották a művet. Molnár Xénia az örsújfalui ÉS?! Színház tagjával, Panyi Zoltánnal, Mokos Attila pedig volt főiskolás osztálytársával, Tóbiás Szidivel, szlovákul. 
„A rendező, Juraj Nvota másképp nyúlt a történethez. Míg a komáromi Prah naturalista, a pozsonyi inkább stilizált előadás volt. Pozsonyból kiindulva, Kassától Prágáig hat évig nagy sikerrel játszottuk. Végül is Spiró György szövege mindkét nyelven, mindkét előadásban sikerrel meg tudott szólalni” – véli Mokos Attila. 

Molnár Xénia nagyra értékeli, hogy 2013 óta először játszhat a Komáromi Jókai Színház színpadán. „Ráadásul annak idején a stúdiószínpadon próbáltunk és mutattuk be a darabot. Most nagyobb a tér, több embernek fogjuk játszani. Várom a bemutatót. Sokáig nem játszhattunk, a nézők sem jöhettek hosszú ideig színházba. Bízom benne, hogy emlékezetes estét szerzünk nekik ketten Attilával, és tetszeni fog nekik az előadás”. 

A változatlanul aktuális, felújított Prah bemutatója június 19-én volt, legközelebb 25-én pénteken látható, majd június folyamán még két alkalommal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?