A Könnyező Szűz búcsúja – a bacsfai kegyhely

Bacsfa

Több mint 300 éve, 1715-ben hullatott véres könnyeket Mária képe a bacsfai templomban. A búcsújáró hely története azonban jóval régebbre nyúlik vissza, és számos érdekességet tartogat az ide érkezőknek. Istálló és börtön is volt az egyik leghíresebb barokk költő végső nyughelye.

A 63-as főúton Dunaszerdahelyről Pozsony felé tartva még Somorja előtt haladunk át Bacsfán, amely sokak emlékezetében Szentantalként él. A község templomának védőszentje Páduai Szent Antal, innen a név, de ahogy Schranko László plébános elmondta, régebben Szentgyörgy úrként ismerték a települést. Ez a megnevezés egy Árpád-kori templomhoz köthető.

Barokk templom, kolostor

Faragott kapun keresztül vezet az út a bacsfai kegytemplomhoz és kolostorhoz, amelynek udvarán illatozó hársfák nyújtanak menedéket a pihenni vágyóknak. A 17. század második felében épült templom homlokzatát Lippai György és Szelepcsényi György esztergomi érsekek címere díszíti, nekik köszönhető, hogy kolostort építtetek ott, ahol korábban is templom állt. Amikor a késő reneszánsz, illetve barokk stílusú kolostort építették, a vidéki lakosság nagy része protestáns volt. A kolostorba érkező ferences szerzetesek feladata volt, hogy visszavezessék az embereket a katolikus hitre. „Nagy szerepet játszott a kolostor és a ferences örökség a katolikus megújhodásban. Az egykori Szentgyörgy úr településből lett Szentantal a Csallóközben” – mondta a plébános, hozzátéve, hogy hamarosan régészeti feltárás kezdődik a templom mellett, ahol a régi templom romjait rejtheti a föld.

1715-ben négyszer hullatott véres könnyeket a Szűz Mária-kép

Véres könnyek

1715-ben négy napon keresztül, június 19-én, 20-án, 21-én és 23-án véres könnyeket hullatott az oltárt díszítő Boldogságos Szűz képe. A község honlapján közzétett történet szerint a képet Liszkay Márton parasztlegény készítette hálából azért, mert meghallgattattak a Boldogságos Szűzhöz szóló fohászai. „Egy ferences szerzetes, aki kora reggel ment imádkozni a templomba, látta először a vizes, majd véres könnyeket. A történelmi Magyarország területén mintegy tizenkét olyan hely van, ahol a Mária-képek könnyeztek. A térségben Győrben, Szentantalban és Nagyszombatban. A véres könnyezés fordulópont volt, a környéken élő hívek visszatértek a katolikus hitre” – folytatta Schranko László. A negyedik napon két kehelybe fogták fel a sűrű könnyeket, az egyiket a császári udvarba küldték.

Zarándokhelyből börtön

A császár támogatta a kegyhely felvirágoztatását, 1730 körül már évente 20-25 ezren zarándokoltak el ide. II. József császár megszüntette a ferences rendet, a kincseket elkobozták, a templomból istálló, a kolostorból magtár lett. Később visszajöttek a szerzetesek, és újra elindultak a zarándoklatok. A kommunizmus ideje alatt egyházi személyeket, püspököket, papokat, szerzeteseket gyűjtöttek a kolostorba, ahol fegyházat létesítettek. „Mivel ez kis falu, közel van a szigorúan őrzött országhatár, és itt nem voltak szem előtt az egyházi személyek. Néhányukat innen börtönbe vitték, ahol a kínzás és mérgezés miatt vértanúhalált haltak. Gojdics Péter Pál eperjesi görögkatolikus püspököt, Hopkó Bazil görögkatolikus segédpüspököt és Trčka Domonkos Metód szerzetest II. János Pál pápa boldoggá avatta” – beszélt a történelemről Schranko atya. A huszadik század második felében még rövid időre visszatérek a ferencesek a kolostorba, a hetvenes évektől egyházmegyés papok szolgálnak a kegytemplomban. A templom ugyan nincs állandóan nyitva, de Schranko László atya várja az érdeklődő híveket, és egyeztetés után szívesen elmeséli a kegyhely, valamint a különleges orgona történetét is.

Galéria

Barokk költő nyughelye

A templomnak adományozott fogadalmi tárgyakból 23-at talált meg a padláson Schranko atya, aki folyamatosan kutatja a kegyhely történetét. A különböző testrészeket ábrázoló ajándékok a hívektől származnak, akik így köszönték meg a segítséget. A szentélyben egy festményen ábrázolják, milyen tömegek járultak a Könnyező Szűz képéhez. A templom kriptájában nyugszik Amade László, az egyik leghíresebb barokk költő, aki pályája elején világi verseket írt, majd a vallás felé fordult. Amade László több szállal kötődik a Csallóközhöz, az 1700-as évek elején született Bősön, ahol ma is áll a család kastélya. Hamarosan emléktáblát állítanak az 1764-ben elhunyt költőnek.

Sacra velo

Bacsfán nemrég modern kerékpáros központot építettek ki a kulturális és vallási értékeket bemutató Sacra Velo mentén. A határon átnyúló zarándokút Magyarországon GyőrMoson-Sopron, Komárom-Esztergom megyét, Szlovákiában Nagyszombat és Pozsony megyét köti össze 800 kilométer hosszan kapcsolódva a már meglévő EuroVelo kerékpárutakra is.

Schranko László atya mesél a kegyhely történetéről

Búcsú a hétvégén

A hétvégén Bacsfán van a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Missziós Keresztje. A Könnyező Szűzanya Búcsúja keretében ma 17 órakor Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek miséz a templomban. Vasárnap a magyar program keretében Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek mutat be szentmisét szintén 17 órától.

Könnyező kegyképek

Schranko László elmondta, különböző válságos helyzetekhez kapcsolódhatnak a véres könnyeket hullató kegyképek. Lehet ez a török uralom, a pestisjárvány, vagy a katolikusok és protestánsok közötti békétlenség.

Érdekes

Jó tudni

Megközelítés: autóval a 63-as elsőrendű főúton, kerékpárral a Sacravelo kerékpárúton

Szolgáltatások a környéken: modern kerékpáros központ, a faluban étkezési és szálláslehetőség

Környékbeli látnivalók: Somorja belvárosa és templomai, a Duna töltése

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?