Szlovákia továbbra is lemarad a versenyben

pénz euró
Pozsony |

A világjárvány okozta gazdasági visszaesés ellenére sem romlott a versenyképességünk. Épp ellenkezőleg, a visegrádi országok közül e tekintetben Szlovákia könyvelheti el a leglátványosabb javulást, a korábbi lemaradásunkat azonban így sem sikerült behozni.

Szlovákia hét helyet ugrott előre az IMD svájci üzleti iskola Versenyképességi Központja (IMD World Competitiveness Center) által kiadott legújabb versenyképességi ranglistán. A 2021-es IMD versenyképességi évkönyv 63 országot felsoroló rangsorában Szlovákia így az 50. helyen található. Az ország 2007-ben szerepelt a legjobban, amikor a 30. helyre sikerült feltornásznia magát, a Robert Fico vezette kormányok gazdaságpolitikája – a vállalkozókra háruló egyre több adminisztratív teher, a növekvő korrupció és a munkapiac rugalmatlansága – miatt azonban látványos zuhanás következett, tavaly így az 57. helyre esett vissza.

A visegrádi országok közül ezúttal ugyan Szlovákiának sikerült a legnagyobb előrelépés, a V4-eken belül azonban még így is sereghajtók vagyunk.

Lengyelország idén nyolc hellyel esett vissza, azonban így is a 47., Magyarország – öt helyet javítva – a 42., Csehország pedig – egy hellyel visszaesve – 34. a listán. Szlovákiát versenyképesség szempontjából egyébként még Románia, Oroszország, Görögország, Jordánia és India is lekörözi.

A világ legversenyképesebb országa idén Svájc, amelyet Svédország, Dánia, Hollandia és Szingapúr követ. Az USA a 10., Németország a 15., Ausztria pedig 19. a listán. „A világjárvány negatív hatásaival elsősorban a kisebb országoknak sikerült viszonylag jól megküzdeniük” – áll az IMD jelentésében. A svájci üzleti iskola évente publikált nemzetközi versenyképességi felmérése négy fő területet, a gazdasági teljesítményt, a kormányzati hatékonyságot, az üzleti hatékonyságot és az infrastruktúrát vizsgálja, statisztikai adatok és vállalatvezetők véleménye alapján. A kiadvány rangsorait és az országokra kiterjedő részletes adatbázisát világszerte használják az üzleti élet szereplői, így egyáltalán nem mindegy, hogy egy-egy országnak milyen helyezést sikerül elérnie.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?