Másodszor futnak Nemesócsán

futás

A Covid miatt kiéhezett futók érkezésére számítanak szombaton kora délelőtt a 2. Nemesócsai Futáson, amelynek első felvonása tavalyelőtt zajlott a Komáromi járásban fekvő településen.

Korábbi múltja is van, igaz, csak hobbiszintű. „A falunap keretében, annak első eseményeként várjuk a futókat. Fél kilenckor az óvodások 300, háromnegyed kilenckor az alsó tagozatos alapiskolások 500, pontban kilenckor a felső tagozatosok 800 méteren versenyeznek, fél tízkor pedig a 3 és a 10 kilométer mezőnye rajtol – mondta érdeklődésünkre Válek Iván polgármester, aki maga is kipróbálja a három kilométert. – Ismét Ravasz Ödön a főszervező. Ő tartja kezében a verseny szálait. Legutóbb nagyon jól sikerült futásunk, s most is az a célunk, hogy evés, ivás, szórakozás közben megtalálják az emberek a testmozgáshoz, a sporthoz vezető utat. Úgy vettem észre, a nemesócsaiak is készülnek, s reméljük, minél többen el is indulnak. Egyébként nagy az érdeklődés, számokat nem mondhatok, mert nincs előzetes regisztráció. Várjuk a profikat és a hobbiversenyzőket egyaránt. Az események időbeosztása nyomán beleférünk az ötszázas létszámkorlátozásba, ugyanakkor nyilvántartási ív is készül, ahogy a járványügyi korlátozások előírják.” 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?