Második körben oltottak Csallóköznádasdon

Bóna Zsuzsanna, polgármester (középen) gyorsan reagált a megye felhívására
Csallóköznádasd |

Több mint félszázan kapták meg a koronavírus elleni védőoltás második adagját tegnap Csallóköznádasdon. A községben Nagyszombat megye mozgó oltóegysége vakcinálta a lakosokat.

Bóna Zsuzsanna polgármester elmondta, hogy néhány hete örömmel jelentkeztek a megyei önkormányzat felhívására május közepén, napokon belül megjelent az oltócsapat a Covid-19 elleni vakcina első adagjával. „Egyszerű volt a jelentkezés, ezután értesítettük a lakosokat. Próbáltuk úgy megszervezni, hogy a kísérő nélkül érkező hetven évnél idősebb lakosok mellé az oltás iránt érdeklődő fiatalokat is megszólítani.

Ki akartuk használni a lehetőséget, hogy minden idős lakos mellé jusson kísérő” – nyilatkozta Bóna Zsuzsanna.

Tegnap a második körben ötvenöten jutottak vakcinához a községben, ahol arról is gondoskodtak, hogy ne vesszen kárba az oltóanyag. Ha valaki nem élt a lehetőséggel, helyette más jutott vakcinához. A kultúrház bejáratánál a polgármester és a községi hivatal alkalmazottja segített kitölteni az érkezőknek a szükséges dokumentumokat, ismertették az oltás menetét, valamint azt is elmondták, hogyan igényelhető az oltási tanúsítvány. Arra is ügyeltek, hogy a vakcina beadása után mindenki legalább 15 percet várakozzon, és figyelmeztették a lakosokat az esetleges mellékhatásokra, valamint arra, hogy ne végezzenek fizikai munkát a vakcinálás után.


Arról, hogy harmadik forduló lesz-e a megyei önkormányzat szervezésében, egyelőre nincs információ. Ahogy a polgármester elmondta, még mindig lenne érdeklődés a vakcina iránt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?