Nőtt a hazai élelmiszerek aránya a szlovákiai üzletek polcain

üzlet k
Pozsony |

Idén tíz éve nem látott ütemben, 1,5 százalékponttal, több mint 41 százalékra nőtt a hazai élelmiszerek aránya a szlovákiai üzletekben.

A hazai élelmiszerek aránya a szlovákiai üzletek polcain – 37 százalékkal – 2017-ben érte el a mélypontját, azóta folyamatosan javul a helyzet, az egyes üzletláncok között azonban továbbra is látványos különbségek vannak. A Go4Insight piackutató ügynökség Szlovák Élelmiszeripari Kamara (PKS) megrendelésére készült felméréséből kiderül, hogy a legtöbb hazai élelmiszert még mindig a COOP Jednota kínálja, ahol ezek aránya 55 százalék körül mozog, míg a sor végén a Lidl található, alig 28 százalékkal. Ez utóbbinál azonban az elmúlt években látványosan javult a helyzet, hiszen öt év alatt megduplázta az üzleteiben a szlovákiai élelmiszerek arányát.

„Hogy a hazai élelmiszerek aránya tovább nőhessen az itteni üzletekben, ahhoz a kormánynak jóval többet kellene tennie a szlovákiai gyártók érdekében” – vallja Daniel Poturnay, a Szlovák Élelmiszeripari Kamara elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?