A lengyel és a horvát államfővel találkozott Pozsonyban Zuzana Čaputová

Andrzej Duda zuzana čaputová

Zuzana Čaputová köztársasági elnök kedden találkozott Andrzej Duda lengyel, és Zoran Milanovič horvát államfővel.

Čaputová az elnöki palota kertjében fogadta őket.

Andrzej Dudával a két ország belpolitikai helyzetéről, főleg az igazságszolgáltatás reformjáról tárgyalt az államfő. Az Oroszországhoz és Ukrajnához fűződő kapcsolatok, valamint a fehéroroszországi helyzet is szóba került. A köztársasági elnök a közösségi médiában közölte, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos célokról és a szükséges lépésekről is beszéltek.
 

Zoran Milanovič

Zoran Milanovič horvát államfő és Čaputová a NATO-csúcsról és a nyugat-balkáni helyzetről is tárgyalt. Nagy teret szenteltek a járványhelyzetnek, mivel néhány nap múlva kezdődik a szabadságszezon, és sokan utaznak Szlovákiából Horvátországba nyaralni. „Akiket már beoltottak, azok egyszerűbben utazhatnak, mindenki másnak negatív PCR- vagy antigéntesztet kell felmutatnia a határátlépéskor" - jegyezte meg az elnök asszony.

Lengyelország és Horvátország elnöke a pozsonyi (Bratislava) Globsec-konferencián vesz részt. A szlovák államfő nyitja meg a konferenciát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?