EURO-2020 - A dán játékosokra bízzák, játszanak-e csütörtökön

dán válogatott

Kasper Hjulmand, a társrendező dán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Christian Eriksen esetét követően játékosaira bízza, hogy a következő mérkőzésükön, Belgium ellen pályára lépnek-e vagy sem.

A szakember kiemelte: most még túl korai lenne megmondani, hogy minden játékosa megfelelő pszichés állapotban lesz a csütörtöki fellépésükre.

"Teljesen rendjén való, ha lesznek olyan játékosok, akik lelkileg még nem érzik magukat kellően felkészültnek a Belgium elleni játékra" - nyilatkozta. Hozzátette: az elmúlt 24 óra történései viszont kifejezetten jót tettek csapatának.

"Tudjuk, hogy Christian jól van, visszatérhettünk az edzőpályára, és ott megint láttam mosolyt a játékosok arcán" - mondta.

Közben maga Christian Eriksen első alkalommal üzent a nyilvánosságnak azóta, hogy szombaton, a finnek elleni csoportmérkőzésen összeesett a pályán, és újra kellett éleszteni. Az olasz bajnok Internazionale 29 éves játékosa a kórházi ágyából fotót is mellékelt magáról közösségi oldalára, ahol üzent csapattársainak is: "szurkolok a dán csapatnak, mindent bele!".

A futballista a mérkőzés 43. percében esett össze, mindenféle előzmény nélkül. Az orvosi stáb még a pályán újraélesztette, majd stabilizálódott az állapota, de azóta is a koppenhágai kórházban tartják megfigyelés alatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?