Milyen könyvet tervez olvasni a nyáron, és mit ajánl olvasóinknak nyári olvasmányként?

Vasárnap

Csanda Gábor irodalomkritikus, szerkesztő

Nem szokásom előre eldönteni, melyik évszakban mit fogok olvasni, most azonban kivételesen tudom, mi vár rám a nyáron, meg utána is, az év végéig. Szlovák prózát fogok olvasni, novellásköteteket, regényeket, mindent, ami az idén megjelent s még decemberig megjelenik. Eddig is figyeltem az eredeti szlovák szépirodalmat, de jobbára csak véletlenszerűen vagy ösztönösen. Most tényleg programszerűen fogom, mert beválasztottak az Anasoft litera könyvverseny öttagú zsűrijébe, úgyhogy el kell olvasnom minden prózát, ami 2021-ben megjelent vagy meg fog jelenni. Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, végre legalább bepótolom, amit eddig elmulasztottam: a szlovák irodalom rendszeres olvasását. Az országos járványhelyzet miatt a személyes találkozások is elmaradtak, ezt nyilván a szlováktudásom is megsínylette, mert tavaly és különösen idén nemigen szólaltam meg ezen a nyelven.

Nyári olvasmányként Móricz Zsigmondnak Az Isten háta mögött című kisregényét ajánlom. Kifejezetten szórakoztató könyv, miközben igényes irodalom, nem csak Móricz-rajongóknak. 1911-ben íródott, de mit sem vesztett érvényességéből. Kafka Margit Hangyaboly című regényét is jó szívvel tudom ajánlani, ez is egy zárt világ, akár Móriczé, egy apácazárdában játszódik (1917-ben jelent meg). Vagy a szintén Móricz írta Rab oroszlánt, ez 1936-os regény, és a házasélet bugyraiba vezet. Aki nem jut el könyvtárba, de van internetje, az a számítógépén is hozzájuthat mindhárom könyvhöz. A klasszikus, 20. századi magyar irodalom remekműveiről van szó. Érdemes őket beosztva, lassan olvasni, mert ha nem ügyelünk, s magával ragad a cselekmény, egy nap alatt vége.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?