Kétszeres a kórházi kezelés kockázata a delta variáns esetében

koronavírus kórház

Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) delta variánsával fertőzöttek kétszer nagyobb eséllyel szorulhatnak kórházi kezelésre, mint a Nagy-Britanniában korábbi domináns alfa variáns, ám az oltás – két dózis – erős védelmet nyújt ellene – mutatták ki skót kutatók.

A The Lancet című orvostudományi folyóiratban közzétett kutatásban április 1. és június 6. között 19 543 új koronavírus-fertőzött és 377 kórházba került Covid-19- beteg esetét vizsgálták az 5,4 milliós lakosú Skóciában. Kimutatták, hogy a vizsgált fertőzöttek közül 7723, a kórházi kezelésre szorulók közül pedig 134 a vírus delta variánsával fertőződött meg.

Az Indiában megjelent delta variáns nagyjából megkettőzte a kórházba kerülés kockázatát, ám az oltások csökkentik ezt – mondta Chris Robertson, a Stratchclyde-i Egyetem közegészségügyi járványtani professzora.

„Ha valakinek pozitív a koronavírus-tesztje, két adag oltás vagy egy adag 28 nap után nagyjából 70 százalékkal csökkenti a kórházi kezelés kockázatát” – mondta újságíróknak a professzor.

A Pfizer/BioNTech-oltás második adagja után két héttel 79 százalékos volt a védettség a delta variánstól, és 92 százalékos (a tavaly Nagy-Britanniában felbukkant) alfa variánstól – mutatták ki a szakemberek.

A kutatók ugyanakkor óvtak attól, hogy az adatokat felhasználják a vakcinák egymással való összehasonlítására, mivel különbségek vannak a különböző vakcinákkal beoltottak csoportjában és abban, milyen gyorsan alakul ki védettség az egyes oltások után.

Felhívták a figyelmet arra, hogy két adag oltás nagyobb védettséget biztosít a delta variánstól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?