Az igazi eperlekvár

Pozsonyeperjes
Pozsonyeperjes |

Ha június, akkor eper és eperfesztivál, és természetesen eperlekvár. Elkészült az idei adag eperlekvár a csallóközi faluban.

A járvány miatt idén sem lesz olyan a hagyományos Eperfesztivál, amilyennek a pozsonyeperjesiek ismerik. A kedvező járványhelyzet miatt döntött úgy az önkormányzat, hogy megszervezi az idei, tizedik fesztivált. „Kerek évfordulóról van szó, ráadásul az Interreg határokon átnyúló együttműködési program keretében testvérfalunkkal, a magyarországi Gyarmattal 25 ezer eurós támogatást nyertünk rendezvények szervezésére” – újságolta Ribánszky Jarmila polgármester. Pozsonyeperjesen az Eperfesztivál, Gyarmaton pedig a borfesztivál megrendezésére fordítják az uniós támogatást. A hétvégén el is kezdődött a nagy eperlekvárfőzés, a fesztivál pedig kitolódott augusztus 21-re. A szervezők ígérik, ugyanolyan színes lesz, mint eddig, sok játékkal, gyerekprogramokkal, hagyományos kézműves bemutatókkal, csupán a friss eper fog hiányozni. Ott lesz viszont az idei lekvár, amelyet a hétvégén a helyi lányok, asszonyok főztek. „Senkit nem kell hívni, mindenki önként jelentkezik már évek óta. Jó hangulatban, sok nevetés közepette gyorsan megy a munka, bár több mint 320 kilogramm eperrel dolgozunk. Ebből 900-1000 üveg telik meg eperlekvárral. Kis üvegekbe töltjük a lekvárt az augusztusi fesztiválra és nagy üvegekbe a júliusi Pöttyös Gyíkok táborban részt vevő gyerekeknek” – magyarázza a főzést irányító Nagy Otília.

Erre az alkalomra a lekvárfőző csapat birtokba veszi a helyi óvodát, jobban mondva az udvart és a konyhát. Az udvaron végzik az előkészítő munkálatokat, itt szortírozzák, csumázzák, mossák az epret, a konyhán pedig ledarálják – ez az egyetlen férfi résztvevő feladata –, majd a többórás főzés következik számos hatalmas fazékban. „A finom lekvár titka az, hogy nincs titok. Mindenféle adalék nélkül, csak eperből és cukorból készül. Egy kiló eperhez 40 dekagramm cukrot adunk, de csak azután öntjük a lábasba, miután már elfőtt az eper habja. Egy 50 literes lábasnyi eper főzése 3 óráig is eltart” – mondták a pozsonyeperjesi lekvárfőző asszonyok.

„A hagyományokat sokféle módon lehet őrizni. A kézművesség fenntartásával, a népszokásaink, táncaink felidézésével vagy akár a főzéssel, a hagyományos ízek újrafelfedezésével. Mi az utóbbit választottuk, és nagyon örülök, hogy egyre népszerűbb” – zárta a polgármester. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?