Stoltenberg: új fejezetet nyitunk a transzatlanti kapcsolatokban

Jens Stoltenberg

A NATO hétfői, egynapos csúcstalálkozója új fejezetet nyit a transzatlanti együttműködés megerősítésében az Oroszország és Kína jelentette biztonsági kihívások közepette – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben hétfőn.

Jens Stoltenberg, a 30 államot tömörítő brüsszeli székhelyű észak-atlanti szervezet csúcstalálkozójára érkezve hangsúlyozta: a NATO kapcsolatai Oroszországgal a hidegháború vége óta a legalacsonyabb szintre csökkentek „Moszkva agresszív fellépései miatt”.

A NATO folytatja az elrettentés és a védekezés politikájának alkalmazását, ugyanakkor fontosnak tartja a párbeszéd fenntartását és folytatását Moszkvával. A párbeszéd nem a gyengeség, hanem az erő jele – hangsúlyozta.

Kijelentette továbbá: a szövetségnek közös választ kell adnia Kína gazdasági, politikai és katonai megerősödésére is. Kína nem osztja a NATO által képviselt értékeket. Noha Peking nem a szövetség ellensége, vagy ellenfele, de biztonsági kihívást jelent számára – mondta.

„Nem akarunk hidegháborút Kínával, de alkalmazkodnunk kell a megerősödése jelentette kihívásokhoz” – fogalmazott. Hozzátette: a szövetséges országok vezetői a csúcstalálkozón stratégiai nyilatkozatot fognak elfogadni Kínával kapcsolatban.

A főtitkár reményét fejezte ki, hogy a NATO-országok vezetői egyetértenek majd abban, hogy a közös biztonsági kihívások kezelése további forrásokat igényel. A védelmi képességekre fordított kiadások növelése határozott üzenetet küld a szövetség egységéről. Ideje félretenni a megosztottságot – mondta.

Az észak-atlanti szövetség egynapos csúcstalálkozóján a tagállamok vezetői között részt vesz Joe Biden amerikai elnök is. A tanácskozáson a fő témák között Oroszország, Kína, a kibertámadások és a klímaváltozás szerepelnek. Stoltenberg korábban kijelentette: a NATO-csúcs célja azon 2030-ig megvalósítani kívánt célok és feladatok meghatározása lesz, amelyek hozzájárulnak a szövetség felkészítéséhez a jövő kihívásaira. A csúcstalálkozó történelmi lehetőséget biztosít a transzatlanti kapcsolatok, valamint a kollektív biztonság megerősítésére – hangoztatta a főtitkár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?