Hétfőtől enyhülnek az óvintézkedések, de jobb, ha kéznél van az oltási igazolás

ez
Pozsony |

 A Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) legújabb rendelete alapján a járványügyi szempontból kevésbé kockázatos országokból már külföldön végzett PCR-teszttel is haza lehet térni. Emellett a zöld és sárga besorolású járásokban is enyhébb korlátozások lépnek érvénybe.

A határátlépés új feltételeit szabályozó rendelet hétfőn reggel 6-kor lép hatályba. Újdonság, hogy nemcsak Szlovákiában végzett antigén- vagy PCR-teszttel lehet lerövidíteni a 14 napos karantént, ha zöld országból utazunk haza – már külföldi laboratórium által kiadott negatív PCR-teszt-eredményt igazoló dokumentum felmutatásával is karanténkötelezettség nélkül lehet belépni Szlovákiába. A szomszédos zöld országok esetében még nagyobb enyhítést hagytak jóvá: a 24 óránál nem régebbi antigéntesztet is elfogadják a hatóságok, azzal a kitétellel, hogy Szlovákia vagy a szomszédos ország területén kell végrehajtani a vizsgálatot. A karanténkötelezettség nem vonatkozik a 18 évnél fiatalabb személyekre, illetve azokra, akik az elmúlt 180 napon belül átestek a fertőzésen.

Továbbra is érvényes: ha a hazatérés pillanatában nem rendelkezünk PCR-teszttel, közvetlenül a beutazás után lehet abszolválni a koronavírustesztet, és amint megkapjuk a negatív eredményről szóló igazolást, elhagyhatjuk a karantént. A hivatal rendelete alapján erre a célra az antigén- és PCR-teszt egyaránt megfelel.

A kormány által frissített utazási jelzőlámpa értelmében megváltozott a beoltott személyek státusza, és ennek megfelelően a Közegészségügyi Hivatal pontosította a rájuk vonatkozó szabályokat. Az új rendelet értelmében hétfőtől a külföldi kirándulások esetében nagyobb szabadságot élveznek azok, akik legalább az oltás első adagját megkapták. A beoltott személyek megszabadulnak a teszt, illetve karantén terhétől – ezzel az előnnyel azok élhetnek, akik valamelyik vakcina legalább első adagját már felvették, és ezt követően eltelt legalább 21 nap. Ez a kivétel 12 hónapig érvényes, kivéve, ha valaki nem igényli a második dózist, ebben az esetben az állam csak 90 napig ismeri el az oltást. 

Rizikós utazás

Ha a beoltott személy az első oltás előtti 180 napban átesett a fertőzésen, egy évig vonatkoznak rá az enyhébb korlátozások. A külügyminisztérium továbbra sem javasolja a rizikós országok meglátogatását, a piros és fekete besorolású helyekre még mindig szigorú előírások vonatkoznak. Kizárólag azoknak nem kötelező karanténba vonulniuk, akik rendelkeznek védőoltással, Szlovákiában van az állandó vagy átmeneti lakhelyük és a kockázatos országban munkavégzés céljából tartózkodtak. A külügyi tárca hangsúlyozta, legkésőbb a határ átlépése előtt minden Szlovákiába érkező személy köteles regisztrálni az eHranica információs űrlap kitöltésével. 

Zöldek, sárgák előnyben

A hivatal összesen három új rendelettel állt elő, a határokon kívül változott a helyzet az üzletekben és egyéb belföldi létesítményekben is – a maximális létszám korlátozására már nem kell odafigyelniük a tulajdonosoknak, megszűnik az egy fő/négyzetméter elve. Ez azonban csak azokban a járásokban engedélyezett, ahol kedvezően alakul a járványügyi helyzet, konkrétan a zöld, illetve sárga besorolású járások lakói örülhetnek. Daša Račková, a Közegészségügyi Hivatal szóvivője emlékeztetett, az éttermeknek a teraszon nem kötelező betartani a legalább kétméteres távolságot az asztalok között, ez csupán a beltéri étkezés esetén előírás. Račková felhívta a figyelmet arra is, bár a létszámkorlátozás a jobb járványhelyzetben levő járásokban megszűnik, egyéb óvintézkedések betartása továbbra is kötelező. Ide tartozik például az is, hogy a sárga járásokban legfeljebb 6 személy (kivéve, ha egy háztartásban élő személyekről van szó) ülhet egymás mellett az étteremben. Hozzátette, a rendelet szövegét összhangba kellett hozni a Covid-automata tartalmával, így a bordó járásokban a konditermek és éttermek zárva maradnak (legfeljebb kiszállíthatják a megrendelt ételt). 

Teszt vagy oltás 

A hivatal közleményéből az is kiderült, hétfőtől az antigén- és a hagyományos PCR-tesztek mellett a gargalizálós LAMP-tesztet is elfogadják azokon a tömegrendezvényeken, amelyeken csak 12 óránál nem régebbi negatív teszttel lehet részt venni. A beoltottak nemcsak az utazás során válthatják ki a koronavírustesztet az oltási igazolással, de a tömegrendezvényekre is szabadon beléphetnek, ha rendelkeznek az oltásról szóló tanúsítvánnyal. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?