Nagy-Britannia 100 millió adag oltást adományoz rászoruló országoknak

koronavírus-vakcina

Nagy-Britannia százmillió adag koronavírus-oltást adományoz a következő egy évben a rászoruló országoknak saját többletéből - közölte pénteken Boris Johnson brit miniszterelnök.

Johnson a hét vezető ipari hatalom csoportjának (G7) hivatalosan pénteken kezdődő, kétoldalú találkozók szintjén már két napja tartó délnyugat-angliai csúcstalálkozója elé terjeszti a brit felajánlást.

A Downing Street pénteki tájékoztatása szerint a G7-csúcs résztvevői - a csoport soros elnöki tisztségét betöltő Nagy-Britannia mellett az Egyesült Államok, Japán, Kanada, Németország, Franciaország és Olaszország - a találkozón legalább egymilliárd adag koronavírus-oltóanyagot adományoznak a világ többi országának, emellett tervet dolgoznak ki a vakcinagyártás felfuttatására, annak érdekében, hogy az adományozási célkitűzés teljesíthető legyen.

A londoni miniszterelnöki hivatal pénteki tájékoztatása szerint Nagy-Britannia az általa felajánlott 100 millió adag oltásból ötmilliót már szeptember végéig átad a világ legszegényebb országainak.

A brit kormány további 25 millió dózist az idei év végéig, a fennmaradó részt a következő egy évben adja át a rászoruló országoknak.

A 100 millió adag 80 százalékát London a szerényebb jövedelmű országok oltóanyag-ellátására életre hívott COVAX beszerzési programnak adja, a többit a rászoruló országokkal kötendő kétoldalú megállapodások alapján osztja el.

A Downing Street beszámolója szerint a következő hetekben szétosztani tervezett ötmillió dózis átadásával Nagy-Britannia fedezni tudja a koronavírus-járvány által legsúlyosabban érintett országok azonnali oltóanyagigényeit, anélkül, hogy saját hazai oltási programjának végrehajtását késleltetnie kellene.

Boris Johnson a G7-csúcson azt is kéri majd a tagországoktól, hogy biztassák gyógyszergyáraikat az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari vállalat modelljének átvételére, vagyis arra, hogy önköltségi áron biztosítsanak oltóanyagot a felhasználóknak a koronavírus-járvány idejére.

Johnson hivatala közölte, hogy a Pfizer, a Moderna és a Johnson & Johnson gyógyszergyárak már kötelezettséget vállaltak 1,3 milliárd adag vakcina nyereség nélküli átadására fejlődő országoknak.

Joe Biden amerikai elnök a G7-találkozó helyszínén tartott csütörtök esti sajtótájékoztatóján bejelentette: az Egyesült Államok 500 millió adag koronavírus-oltóanyagot vásárol a Pfizer gyógyszeripari csoporttól a rászoruló országok számára.

Biden elmondta, hogy e félmilliárd adag vakcinát az amerikai kormány csaknem száz olyan ország között osztja szét, amelyeknek égető szükségük van a segítségre a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, és az adományhoz Washington semmiféle feltételt nem szab.

Az amerikai elnök közölte: a vakcinák szállítása már augusztusban megkezdődik, egyenesen a gyártóüzemekből, és az idén 200 millió adag jut el rendeltetési helyére.

Az Egyesült Államok a fennmaradó 300 millió dózist 2022 első felében szállítja.

Boris Johnson a csúcstalálkozón konkrét kötelezettségvállalásokat kér a G7 csoport többi tagországának vezetőitől annak elősegítésére, hogy 2022 végéig a világ teljes lakosságát be lehessen oltani a koronavírus ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?