Egy százalék

Vasárnap

 

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a klímaváltozás elleni harccal kapcsolatban elengedhetetlenek a szociális intézkedések is, mivel a mostani Covid-válság is megmutatta, hogy a leggazdagabbak még ebben a válságos időszakban is gazdagodtak, míg a többiek a túlélésért küzdöttek.

Ma már nyilvánvaló, hogy a Föld nem bír el ekkora szociális szakadékot, mint ami jelenleg két részre szakítja az emberiséget. Egyik oldalon a szegények tömegei, akik megfizetik a gazdagok luxusának az árát. A másik oldalon a gazdagok világa, és különösen a szupergazdagoké. A szupergazdagok ugyanis az életmódjukkal az elviselhetetlenség határáig terhelik le a Föld kapacitásait. Egy megdöbbentő statisztika szerint ugyanis: A világ leggazdagabb egy százaléka kétszer annyira szennyezi a környezetet, mint a legszegényebb ötven százalék. Ők ugyanis megengedhetik maguknak, hogy magángépeken repkedjenek a világban, benzinfaló luxuskocsikon közlekedjenek, palotákat építsenek maguknak, nem is egyet, amit aztán fosszilis fűtőanyagokkal fűtenek ki. A legújabb takarékossági technikákkal pedig nem törődnek, hisz a pénz nem számít.

A társadalmak védekező mechanizmusa pedig ezekután logikusan az lenne, hogy megfékezi ezt az esztelen, tékozló életmódot. Például úgy, hogy adót vetnek ki a szupergazdagok ökológiai lábnyomára, ami a többszöröse egy átlag emberének, és így csapolja meg a mérhetetlen vagyonokat. Az így beszedett pénzt pedig szociális programokra, zöldprojektekre fordítanák, hogy betömjék azt az irdatlan szakadékot, ami a leggazdagabbak és a legszegényebbek között tátong. A klímaváltozás következményei ugyanis a szegények tömegeit sújtják a leginkább, akik szó szerint földönfutókká válnak.

A szupergazdagok ezzel szemben, ha „leélik” a környezetüket, legfeljebb keresnek maguknak egy még élhető vidéket, vagy megvesznek egy szigetet. Milliós tömegeknek azonban ez az út járhatatlan. Ők egész egyszerűen földönfutókká lesznek, akiket egyetlen állam se lát szívesen, mert biztonsági kockázatot jelentenek.

Ezért prognosztizálnak a jövőkutatók milliós klímamenekült tömegeket, akiket a tengerszint emelkedése űz el a lakóhelyükről, ami megoldhatatlan szociális feszültségekhez fog vezetni. Ezek a hontalan tömegek pedig a szárazföld belseje felé fognak húzódni, és így Közép-Európa is érintett lesz. Kutatók már most figyelmeztetnek, hogy a jelenlegi menekülthullám csupán könnyű kis ízelítő a jövendő menekülthullámaihoz képest.

Ezért aztán az emberiség az utolsó pillanathoz érkezett, hogy tegyen valamit a katasztrófa elkerülésére.

Sztakó Zsolt, Somorja

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?