Lengyel miniszter: folynak a cseh–lengyel egyeztetések a Turów bányáról

Mateusz Morawiecki

Továbbra is zajlanak a lengyel Turów bánya bővítése miatt kialakult cseh-lengyel vita rendezését célzó kétoldalú egyeztetések – hangsúlyozta Michal Dworczyk, a lengyel kormányfői hivatal vezetője kedden, miután Csehország az ügyben napi ötmillió euró büntetést javasolt kiszabni Lengyelországra.

A varsói kormányfői hivatal miniszteri rangú főnöke a Radio Zet lengyel kereskedelmi rádiónak adott interjúban reagált arra, hogy hétfőn a prágai kormány bejelentette: az Európai Bíróságnál kezdeményezi a pénzbüntetés kiszabását, mert Lengyelország nem tartja tiszteletben a törvényszék előzetes intézkedését a német-cseh-lengyel hármas határnál lévő barnaszénbánya működésének azonnali felfüggesztéséről.

Dworczyk aláhúzta: a hétfői cseh bejelentést követően is folytatódnak a korábban elkezdett lengyel-cseh egyeztetések. „Mindkét fél teszi az ilyen helyzetekben megszokott jogi lépéseket (is)” – mondta el, hozzátéve: Varsó is készül bizonyos jogi lépésekre.

A lengyel tisztségviselő az októberben esedékes cseh parlamenti választásokkal hozta összefüggésbe Prága döntését a magas pénzbüntetés kezdeményezéséről. „A csehországi politikai vita hőmérséklete magas (...) ezt figyelembe kell venni e fontos és érzékeny ügy intézésében” – jegyezte meg.

Csehország áprilisban emelt panaszt az Európai Bíróságon Lengyelország ellen. Prága attól tart, hogy a külszíni fejtésű Turów bánya működtetése elapaszthatja a régió víztartalékait, növelheti a zajterhelést és a légszennyezést. A csehek annak kapcsán fordultak az Európai Unió Bíróságához, hogy Lengyelország először 2026-ig, majd 2044-ig meghosszabbította a bánya működési engedélyét.

Az Európai Bíróság május 21-én rendelte el, hogy Lengyelország ideiglenesen függesszen fel minden tevékenységet a Turów bányában. A lengyel kormány azon az állásponton van, hogy a döntés nem megvalósítható, mert annak súlyos negatív gazdasági, energiabiztonsági és környezetvédelmi következményei lennének Lengyelország számára.

Mateusz Morawiecki lengyel és Andrej Babiš cseh miniszterelnök május 24-én előzetesen megállapodtak a bánya működésének környezeti hatásait is orvosló megoldásokról, ezek konkretizálása jelenleg a miniszteri szintű egyeztetések tárgya.

Piotr Müller lengyel kormányszóvivő kedden a lengyel közszolgálati rádióban kiemelte: Babiš és Morawiecki május 24-én abban is megegyeztek, hogy Csehország a megállapodás aláírását követően visszavonja panaszát az Európai Bíróságtól. A büntetés javaslata Csehország részéről „tárgyalási okokra (taktikára)” vezethető vissza a kormányszóvivő szerint.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?