Nyárra elő kell keresni a megtelt táblát?

f

Felértékelődnek a belföldi és a szomszédba szervezett utazások.

Másfél évvel a járvány kezdete után jutottunk el oda, hogy azt találgatjuk, mikor térhet vissza az idegenforgalom a 2019-es szintre. A mostani nyári szezon adhat pontosabb választ erre, ám már szinte biztos, hogy az idegenforgalom gyorsabban tér magához, mint azt akár az optimista szakemberek jósolták. Persze, ehhez az kell, hogy ne jelenjen meg újabb és újabb, immár a görög ábécé betűjével jelölt mutáns, ne törjön ránk halálosabb hullám.

Most azt látni, hogy a legtöbb európai tengerparton már készíthetik is a megtelt táblát – szükség lesz rá a nyáron. Az emberek a nagy bezártság után újra a tengerhez vágynak, nem zavarja őket az sem, hogy a repülőjegyárak az egekbe szöktek: néhány helyre olyan áron kínálnak fapados repülőjegyet, amennyiért a járvány előtt egzotikus célállomáson landoltunk volna. Egyszerűen kell a szabadság, és sokan úgy vannak vele, hogy kerül, amibe kerül, újra megmártóznak a tengerben, vagy bebarangolnak egy-egy várost a zöld Európában. Mert a nyár még az unión belüli utazásokról fog szólni, ősz elején nyílhat meg a világ – a beoltott turisták előtt.

Ha kicsit távolabbra nézünk (például az amerikai vagy a kínai adatokra), akkor már vannak régiók, ahol csaknem annyian szállnak repülőre, mint a járvány előtt. Sőt, nem kizárt, hogy nyáron lecsúszunk egyegy járatról – itt is használatban lesz a megtelt tábla.

Az első következtetés: az újraindulás után a leggyorsabban az egyéni utazások, esetleg az utazási irodák szervezett útjai térnek vissza a járvány előtti szintre, emellett felértékelődnek a belföldi és a környező országokba szervezett utazások.

A következő lehet a kevesebbeket érintő luxushajókázás: amint meghirdette az egyik társaság a jövőre induló hajójára a helyeket, gyakorlatilag percek alatt elkapkodták – több mint ötezer fővel indulhat az óriáshajó körutazásra 2022-ben. Úgy tűnik, már mindenki elfelejtette a világot bejáró képsorokat, amikor a járvány elején ezek karanténhajókká váltak, sokszor hónapokig nem engedték kikötni őket. Vagyis a hajózási szegmens is a vártnál gyorsabban térhet vissza a korábbi utasszámokhoz. Egy korábbi felmérés szerint a légi ipar csak 2029-re éri el a járvány előtti szintet, ám a napokban megjelent egy jóslat arról, hogy már 2023-ban ismét rekordok fognak dőlni, minden korábbinál többen emelkednek a levegőbe. A legnagyobb kérdés a légi ipar és a szállodai ellátás számára, hogy mikor tér vissza a jó bevételt jelentő üzleti turizmus, mikor lesznek újra konferenciák, kiállítások, személyes üzleti tárgyalások.

A járvány számos szolgáltatót vitt csődbe (köztük olyanokat, amelyek a turisták lehúzására szakosodtak, értük nem kár), sokat csak a radikális újrapozicionálás mentett meg. Ám akik a piacon maradtak, már optimistán tekintenek a jövőbe, hiszen a turisták gondolatban már csomagolnak. Ma még hihetetlennek tűnik, de nem kizárt, hogy jövő év végén több városban ismét téma lesz a túlturistásodással járó nyűgök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?