Aláírta az államfő a költségvetésről szóló törvény módosítását

Zuzana Čaputová

Zuzana Čaputová köztársasági elnök pénteken aláírta a költségvetésről szóló törvény módosítását – közölte Martin Strižinec, az államfő szóvivője. A képviselők múlt pénteken (május 28.) hagyták jóvá a módosítást, a költségvetés kiadási oldala 3,74 milliárd euróval emelkedik.

Az idei költségvetésben a kiadási tétel eléri a 27,6 milliárd eurót.

A tervezet eredetileg közel 3,4 milliárd eurós emelkedést irányzott elő. A közel 351 millió eurós emelkedés a bizottságok által elfogadott módosítások eredménye.

A kiadási tétel mellett a tervezett költségvetési hiány is emelkedni fog. Ez az összeg 8,1 milliárd euróról 11,8 milliárd euróra nő. A COVID-19-járvánnyal kapcsolatos kiadásokra szánt tartalék 294,9 millió euróval, azaz összesen 2,7 milliárd euróra emelkedik. Az ebbe a kategóriába tartozó tételeket is módosították.

1,04 milliárd eurót különítenek el a költségvetésben nem szereplő tételek fedezésére. A javaslatban eredetileg 984 millió euró szerepelt, a módosítás után további 55,7 millió euróval növekedett ez az összeg. Ebben a tételben 35,7 millió euró szerepel az Igazságügyi Rendészet és a Büntetés-végrehajtási Alkalmazotti Kar (ZVJS) számára az energiaköltségek fedezésére, a létesítmények karbantartására, valamint az igazságszolgáltatás működésének finanszírozására. 20 millió euróval emelkedik a regionális fejlesztésre szánt összeg is.

„A 2021-re szóló állami költségvetés összeállításakor olyan adatokra és előrejelzésekre támaszkodtunk, amelyek figyelembe vették a világjárvány negatív következményeit. A járvány negatív hatásainak kiküszöbölésére 1,04 milliárd euró tartalékot terveztünk. A helyzet kedvezőtlen alakulása miatt azonban ez a tartalék kimerült. A törvénytervezet célja a járvány negatív következményeinek enyhítése, valamint az állami költségvetés egyéb kiadásainak refinanszírozása" – közölte a pénzügyminisztérium.

A további intézkedések főleg a helyreállítási alapból származó összeg megfelelő felhasználására, az EU általános költségvetésébe befizetett megemelkedett járulékokkal kapcsolatos kiadásoknak fedezésére, illetve a vasúttársaságok refinanszírozására irányulnak.

A módosítás lehetővé teszi továbbá egy maximum 1 milliárd euró összegig terjedő EU-s hitel felvételét a munkanélküliség kockázatainak enyhítését célzó európai támogatási mechanizmuson (SURE) keresztül az állami költségvetés egyes tételeiben tervezett kiadások finanszírozására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?