Az Emberekért rövid útja az elágazásig

Kotrha

A kisebb pártoknak általában kevesebb mediális figyelem jut, ezért a belső konfliktusaikról, feszültségekről is gyérebben szivárog információ. A héten azonban talán a Za ľudí pártról cikkeztek a legtöbbet: a nagyobb koalíciós pártok harcának árnyékában a legkisebb kormánypárt komoly válságba került.

A személyes ambíciók, a párt működésének és irányultságának kérdése szétfeszítik ezt a 2020-as parlamenti választás előtt nagy becsvággyal és fáradozással gründolt pártot. A pártalapító Andrej Kiska sopánkodhat, hogy nem ezt akarta.

Jelenlegi tudásunk szerint valószínű, hogy a párt története – legkésőbb – a kormánykoalíció végével befejeződik. A Za ľudín belüli ellentétek és a rossz menedzsment azt láttatja, hogy a pártot nehéz lesz egyben tartani és úgy megreformálni, hogy újra az ötszázalékos parlamenti küszöb közelébe érjen – a Focus közvélemény-kutató ügynökség májusban négy százalék alatti támogatást mért a Za ľudínak.

Veronika Remišová pártelnök döntései fokozatosan egyre több párttársa rosszallását váltották ki. A fejetlenség már eddig is tagok kiválásához vezetett, Miroslav Kollár februárban jelentette be, hogy nem kíván az Igor Matovič vezette kormánykoalíció képviselője lenni, Tomáš Valášek márciusban a Szputnyik-ügy kezelése miatt hagyta ott a pártot.

Az ingatag pártelnök mások ügyében – például amikor Mária Kolíková igazságügyi minisztert támadta Igor Matovič – nem mutatott nagy elszántságot, ám most, saját elnöki pozíciója védelmében határozottan lépett fel, a párt teljes szétesését kockáztatva. Éppen Kolíková jelentkezett be a pártelnöki pozícióért, és a párt parlamenti képviselőinek körében több támogatója van, mint Remišovának; a pártelnök viszont a pártügyekben kompetens elnökséget vonta ellenőrzése alá. Az új elnökről a párt országos tanácsa dönthet, amelyet Remišová nem hívott össze. Ha a párton belül egy új frakció alakul Kolíková körül, akkor betetőződik a párt széthullása, és ugyanez történhet akkor is, ha Remišová szilárdítja meg a hatalmát, támogatók nélkül.

Óriási lehetőséget hagyott ki a legkisebb koalíciós párt akkor, amikor a koronavírus-járvány keményebb időszakában az OĽaNO és az SaS egymással volt elfoglalva, az ország lakossága pedig reménykedve várta a megválasztott politikusoktól a hatékonyságot, a megfelelő válaszokat. Ebben az időszakban lett volna szükség józanságra, határozottságra és különvélemény megfogalmazására, a Za ľudí ekkor sokak szimpátiáját szerezhette volna meg, de csődöt mondott. Kár érte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?