Még több állástalan, óriási bérkülönbségek

KOVO
Pozsony |

A koronavírus-járvány okozta egy évnyi lejtmenetet követően a szlovák gazdaság, ha csak szimbolikus mértékben is, de az idei első negyedévben már újra növekedési pályára állt. A munkapiacon 
ez azonban egyelőre 
nem érezteti a hatását.

A koronavírus-járvány Szlovákiában ugyan az idei év első hónapjaiban érte el a csúcspontját, ez azonban a gazdaság egészére már nem volt olyan pusztító hatással, mint egy évvel korábban.

„2019 első negyedévében az ország gazdasági teljesítménye még 3,8%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a járvány kitörése miatt a tavalyi első negyedévben azonban már 3,5%-os visszaesést mértünk. A jó hír, hogy egy évnyi folyamatos csökkenést követően az idei első negyedévben a gazdaság végre visszatért a növekedéshez”

– mondta el Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője.

A növekedés egyelőre csak szimbolikusnak tekinthető, hiszen a bruttó hazai termék (GDP) alig 0,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és ez is főként a külföldi kereslet növekedésének köszönhető. Matej Horňák, a Szlovák Takarékpénztár elemzője szerint így az sem csoda, hogy az egyes ágazatok között látványos különbségek vannak. „Míg az autógyártásban több mint 35 százalékos növekedést mértek, a turizmus és a szórakoztatóipar – a járványügyi megszorítások miatt – az idei első negyedévben 22, a szállodaipar és a vendéglátás 66 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest” – tette hozzá Horňák.

Kevesebb munka

Mindez a foglalkoztatottságon is meglátszik. A Statisztikai Hivatal szerint az első negyedévben nagyjából 2,5 millió embernek volt munkája Szlovákiában, 5 százalékkal kevesebbnek az egy évvel korábbinál.

„A járvány okozta válság a szállodákban és éttermekben dolgozókat sújtotta a leginkább, közülük nagyjából minden harmadik vesztette el a munkáját, nem sokkal jobb a helyzet azonban a turizmusban sem. Az IT-ágazatban és az energiaiparban ezzel szemben még nőtt is az alkalmazottak száma”

– mondta el Morháčová. Tovább rontott a helyzeten, hogy a külföldön dolgozók közül is sokan vesztették el a munkájukat. Az idei első negyedévben 110 ezren dolgoztak külföldön, több mint 11 százalékkal kevesebben az egy évvel korábbinál. A legtöbben továbbra is Németországban (29 ezer), Ausztriában (28 ezer) és Csehországban (25 ezer) találnak megélhetést.

Több állástalan

Az állástalanok számának a növekedését továbbra sem sikerült megállítani. Az idei első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest a negyedével több, összesen 190 ezer állástalan volt az országban, az arányuk így elérte a 7,1%-ot. A legnagyobb növekedést Nagyszombat megyében mérték, ahol egy év alatt 2,8-ról 6,1%-ra ugrott a munkanélküliek aránya. A legjobb helyzetről továbbra is Pozsony megyében számolhatnak be, ahol az állástalanok aránya 3,4 százalék körül mozgott, míg Eperjes megyében meghaladta a 12%-ot.

Ki fizeti a legtöbbet?

Látványos különbségek vannak a bérek szempontjából is. Az országos bruttó havi átlagbér az egy évvel korábbihoz képest ugyan 38 euróval 1124 euróra nőtt az idei első negyedévre, míg azonban Pozsony megyében ez 1432 euró, Nyitra megyében 949, Eperjes megyében pedig csupán 866 euró.

Szakadéknyi különbségek vannak az egyes ágazatok között is. A legjobban a bankszektor és az IT-ágazat fizet, a bruttó havi átlagbér mindkét ágazatban meghaladja a 2 ezer eurót. Az iparban ugyanez 1194, a kereskedelemben 1012, a közlekedésben 1054, az oktatásügyben 1042, az egészségügyben 1289, a mezőgazdaságban 882, az építőiparban 768 euró. A legrosszabbul továbbra is a szállodaipar és a vendéglátás fizet az alkalmazottainak, a bruttó havi átlagbér ezekben az ágazatokban 575 euró körül mozog.

Bizonytalan javulás

Mire számíthatunk az elkövetkező időszakban? „A járványügyi megszorítások fokozatos feloldásának köszönhetően lassan a leginkább sújtott ágazatokban is javulhat a helyzet. Az idei évre ennek köszönhetően már 4 százalékos gazdasági növekedéssel számolhatunk. Sok függ azonban a lakosság átoltottságától és attól, hogy az őszre jósolt újabb járványhullám milyen intenzitású lesz. E tekintetben még mindig sok a kockázati tényező, egészen pontos előrejelzéssel így egyelőre nem szolgálhatunk” – mondta el Horňák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?