Saját buszjárat a taksonyi lakosoknak

busz k
Taksonyfalva |

Júniustól a község saját költségen működtet autóbuszjáratot Galánta és Taksonyfalva között. Az önkormányzat a helyi lakosok igényeit szem előtt tartva döntött így.

A Galánta és Taksony között évtizedek óta közlekedő autóbuszjáratot május végével szüntették meg.

„Taksony község évek óta nem tartozik közigazgatásilag Galántához, ennek ellenére az autóbuszjáratot továbbra is Galánta üzemeltette, nekünk viszont jelentős összeggel hozzá kellett járulnunk a költségekhez, ami nem volt gazdaságos. A képviselő-testület, mérlegelve az ezzel járó kiadásokat, előnyöket, hátrányokat, továbbá szem előtt tartva a lakosok igényeit úgy döntött, június 1-től a falu a saját költségvetéséből, kizárólag a helyi lakosok számára fog autóbuszjáratokat üzemeltetni” – tudtuk meg Mészáros Márta polgármestertől.

A község a dunaszerdahelyi SAD vállalattal kötött szerződést. A járatok munkanapokon négyszer közlekednek Taksony és Galánta között, kétszer délelőtt és kétszer délután. A polgármester kiemelte, a falu lakosai közül elsősorban az idősek és az iskolások miatt szükséges a buszközlekedés, ezért az autóbuszok a falu két buszmegállójában állnak meg, majd Galántán a vasútállomás, a kórház, a kastély, valamint a Štefánik és a Šafárik utcai alapiskola felé közlekednek. A részletes menetrend megtalálható a község honlapján.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?