Irán elfogadhatatlannak nevezte, hogy felfüggesztették szavazati jogát az ENSZ Közgyűlésében

António Guterres

Irán csütörtökön teljességgel elfogadhatatlannak nevezte, hogy felfüggesztették szavazati jogát az ENSZ Közgyűlésében.

Az iszlám köztársaság szavazati jogát januárban függesztették fel az ENSZ alapokmányának 19. cikke alapján, amely lehetővé teszi, hogy ideiglenesen megvonják azon országok szavazati jogát, amelyek kétéves hozzájárulásuknak megfelelő vagy annál nagyobb tartozást halmoztak fel.

Irán tartozása minden ország közül a legmagasabb, körülbelül 16,2 millió dollárt kellene fizetnie a világszervezetnek. Teherán az amerikai szankciókkal indokolta fizetésképtelenségét. Donald Trump előző amerikai elnök 2018-ban felmondta az Iránnal kötött többhatalmi atomalkut, és kötelezettségszegésre hivatkozva szankciókat léptetett életbe.

António Guterres ENSZ-főtitkárhoz címzett levelében Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter azt írta: országa elutasítja szavazati jogának felfüggesztését. Hangsúlyozta: Teherán elhibázottnak tartja a döntést, mert akaratán kívül, az amerikai büntető intézkedések miatt került ebbe a helyzetbe.

Zaríf felszólította az ENSZ-t, hogy maradjon hű az alapokmányban rögzített elveihez, és ne árulja el az államok szuverén egyenlőségének alapelvét.

Az ENSZ Közgyűlése elnökéhez címzett, május 28-i levelében Guterres jelezte, hogy jelenleg öt országnak vonták meg a szavazati jogát a 19. cikk alapján.

A főtitkár megjegyezte: a Közgyűlés eltekinthet a szavazati jog felfüggesztésétől, ha úgy látja, hogy az adott állam fizetésképtelensége tőle független okokra vezethető vissza.

Stéphane Dujarric ENSZ-szóvivő napi sajtótájékoztatóján rámutatott: folyamatosan tárgyalnak az iszlám köztársasággal a tartozás rendezésének lehetővé tételéről. Hozzátette: a világszervezet és Irán is igyekszik rendezni a helyzetet, de a szankciók megbonyolítják ezt.

Trump utódja, Joe Biden jelenlegi amerikai elnök jelezte: szeretné, ha az Egyesült Államok visszatérne az atomalkuhoz. Ennek érdekében áprilisban tárgyalások kezdődtek az osztrák fővárosban. A vita a szankciók és Teherán kötelezettségvállalásai körül forog. A megbeszélések a következő héten folytatódnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?