Remišová visszavonta Lehotský jelölését a parlament alelnöki posztjára

Veronika Remišová

Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke és miniszterelnök-helyettes visszavonta Tomáš Lehotský (Za ľudí)  jelölését a parlament alelnöki posztjára.

Ezt a TASR hírügynökségnek több forrás is megerősítette. Remišová a szerdai kormányülés előtt azt mondta, hogy a lépésről a koalíciós partnereket is tájékoztatta. A jelölés visszavonására a párton belüli nézeteltéréseket követően, valamint azután került sor, hogy a Mária Kolíková alelnök körül csoportosuló párttagok bizalmatlanságukat fejezték ki Remišovával szemben.

A Za ľudí keddi (június 1.) elnökségi ülésén Kolíková és csoportja - melynek tagja Lehotský is - frakciót hoztak létre a párton belül. Remišová szerint ez párthasadáshoz fog vezetni. Hozzátette: ha valaki távozóban van a pártból, és szét akarja verni azt, nem jelölheti a párt legmagasabb közjogi posztjára, vagyis a parlament alelnökének.

Remišová elismételte, hogy nyitott a párbeszédre. Célja a párton belüli egység és megbékélés. Hangsúlyozta, hogy a Kolíková által indított háború tönkreteszi a pártot.

Lehotský egyszer már indult a parlament alelnöki posztjáért, sikertelenül. A május 28-ai szavazáson egyetlen voks hiányzott a megválasztásához. Juraj Šeliga, a párt alelnöke akkor a koalíciós megállapodás megsértéséről beszélt. Kolíková azt mondta, a sikertelen szavazás azt bizonyítja, hogy valami valószínűleg nem működik megfelelően a koalícióban. Az volt a terv, hogy Lehotský júniusban újra indul a posztért.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?