Állandó megfigyelői státuszt kapott a Vatikán a WHO-ban

Ferenc pápa k

Állandó megfigyelői státuszt kapott a Vatikán az Egészségügyi Világszervezetben (WHO) – közölte kedden a Kathpress katolikus hírügynökség a Szentszékre hivatkozva.

A WHO hétfői genfi közgyűlésén fogadta el Olaszország erre vonatkozó előterjesztését. Értesülések szerint a Szentszék teljeskörű tagságáról, ahogy azt egyesek követelték, nem volt szó.

Luigi Di Maio olasz külügyminiszter a nap folyamán tájékoztatta a döntésről vatikáni hivatali partnerét, Paul Richard Gallagher érseket.

„A döntés jól tükrözi a Szentszéknek a szervezettel 1953 óta ápolt kapcsolatát” – közölte a Vatikán. Az együttműködés és a kapcsolatok különösen a koronavírus-járvány kitörése nyomán fonódtak szorosabbra a vatikáni hatóságok és a WHO között.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója és Ferenc pápa különösen a koronavírus elleni oltóanyagok méltányos elosztása iránti követelésükben foglalnak el azonos álláspontot.

A Vatikán megfigyelői státusszal rendelkezik a többi között az ENSZ-ben és az Európa Tanácsban is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?