Időszerű ismeretek az agrártámogatásokról

Az utóbbi hetekben egyre több, konkrét adatokkal is alátámasztott információhoz juthattak a mezőgazdasági termelők, az élelmiszer-feldolgozók és erdészeti ágazatban tevékenykedők, ill. a vidékfejlesztési programban érintett vállalkozások. Ezek az adatok elsősorban a 2021–2022-es kétéves átmeneti időszak támogatási lehetőségeit érintik.

Megtudhattuk, hogy a Helyreállítási Alap, angolul „A Next Generation EU” Szlovákiát érintő részében, a több mint hatmilliárd € összegből nem jutott egyetlen cent sem, pl. az eredetileg tervezett mezőgazdasági területek tulajdonjogi rendezésének felgyorsítására, az öntözőrendszerek felújítására, a víztárolók kiépítésére és egyéb fejlesztésekre. Ez jelenleg már egy sajnálatos, de befejezett történet, nem sok értelme lenne ezzel különösebben foglalkozni. Annál inkább oda kell figyelni a 2021–2027-es tervezési időszak, az EU-s Közös Agrárpolitika (KAP) alakulására. Egyre több kapcsolódó tájékoztatás, konferencia, szakvélemény, publikáció jelenik meg a közvélemény számára is hozzáférhető formában. Lehetőség nyílik az érintett vállalkozási érdekképviseleteknek a KAP Szlovákiát érintő stratégiai tervéhez hozzászólni, csakúgy, mint a 2023–2027-es évekre szóló Intervenciós Stratégia kidolgozásához, ami tulajdonképpen a stratégiai terv konkrét, támogatási területekre, rendelkezésekre bontott, számadatjavaslatokkal is alátámasztott része.

Az érintetteket jelenleg inkább a 2021–2022-es átmeneti időszak támogatási lehetőségei érdeklik. Ezekről köztudott, hogy alapjában véve a 2014–2020-as tervezési időszak játékszabályai szerint működnek, és inkább csak a számadatok változhatnak. Ami a területalapú, a termeléshez kötött, és egyéb, nem a beruházásokat érintő támogatásokat illeti, ezen írás megjelenésekor az érintettek már be is nyújtották igényeiket a meghatározott feltételek alapján. A részletes tájékoztatások, útmutatók, rendeletek sokasága mellett mint pozitívumot érdemes kiemelni az április 20-ra szervezett, online és interaktív formában lebonyolított, két részből álló tájékoztatási napot, amelyet Szlovákia Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériuma, az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) és a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) közösen szervezett. Az információs nap kiemelhető értéke, hogy mint az előadók, mint a hallgatóság részéről is a szakavatottság volt a jellemző, mindkét fél tudta, hogy miről beszél. A hallgatók részéről is hasznosnak bizonyultak az előadások, a kérdések, ill. a javaslatok. Jóllehet, ezúttal már a lezárt, jelenleg már nem megváltoztatható előírásokat érintették, ám hasznosak lehetnek a jövő évi előírások módosítása szempontjából. A tájékoztatások második része az állami támogatás (Štátna pomoc) területét, a támogatási lehetőségeket érintették. Amennyiben ezek az előadások még hozzáférhetők lesznek, az érintettek számára utólag is érdemes végighallgatni ezeket a http://www.sppk.sk/clanok/3855 linken. Az első rész előadásait, a területalapú támogatásokról és az egyéb, ún. termeléshez kötött kifizetésekről (viazané platby) azért érdemes utólag is meghallgatni, mivel szó esett a majdani ellenőrzésekről, a leggyakrabban előforduló hiányosságokról, főként az egyre szigorúbb környezetvédelmi előírások betartását illetően, a pontatlanul és késlekedve vezetett nyilvántartásokról, különböző kötelező jelentések késéséről stb.

Az információs nap második részében az állami támogatás (Štátna pomoc) előadásait viszont az időszerűségük, ill. a közeljövőt érintő támogatási lehetőségek alaposabb megismerése végett érdemes utólag, ill. ismételten meghallgatni. Ezek széles körű felhasználási lehetőségei már folyamatban vannak, némely, az idei évre szóló lehetőségek már lezárultak, némelyek még nyitottak, vagy a közeljövőben lesz lehetőség az idetartozó támogatási lehetőségek felhasználására. Külön fejezetet kapott a legtöbb vállalkozót érintő beruházási támogatások lehetősége. Az előadó, a minisztérium illetékes szekciójának vezérigazgatója ismertette, hogy már az idei év májusában több beruházási, azaz projekttámogatási lehetőségre is sor kerül, pályázati felhívások formájában. Konkrétan nevezte meg, melyik ismert alrendelkezések jöhetnek számításba. Ezek a már közismert 4.1-es alrendelkezés, a mezőgazdasági termelők közül speciálisnövény-termesztőket és az állattenyésztőket érintő, építkezések, gépi eszközök, illetve berendezések beruházásainak támogatási lehetőségei. Ezekre az előadó szavai szerint 152 millió összeget terveznek elkülöníteni. A támogatható beruházások összegét projektekként 400-700 ezer euró összköltségre tervezik. Ebből a támogatott rész 40% a Pozsonyi kerületben, a többiben 50%.

A „Fiatal Gazda” program feltételeit teljesítő és a regisztrált biotermeléssel foglalkozók +20, azaz összesen max. 70% támogatást igényelhetnek, emellett, ha a pályázó mindkét feltételt teljesíti, tervezett beruházásának 90%-nyi támogatását igényelheti. További támogatott beruházási lehetőségek a 4.2-es alrendelkezés, ami az élelmiszer-feldolgozást, elsősorban a termelők saját termékeinek feldolgozására irányuló beruházásait érinti. A 4.1-es és a 4.2-es alrendelkezésekre az előadó szerint együttesen is lehet majd pályázni. Ezen kívül szó volt a 6.3-as alrendelkezésről is, ami az olyan kis, regisztrált engedéllyel (SHR) rendelkező családi vállalkozások támogatását illeti, amelyeknek legalább 4000, de nem több mint 9999 eurós évi bevétele volt. Emellett vagy speciálisnövény-termesztéssel, vagy állattenyésztéssel foglalkoznak, vagy mindkettővel. A további, szintén ismert 16.3-as alrendelkezés a legalább két, együttműködő vállalkozás közös beruházása.

Amennyiben ezek, többek közt az április 20-i előadások alkalmával is elhangzott tájékoztatások az ígért időben megvalósulnak, ezen írás megjelenésekor az érintettek már megismerhették az egyes pályázati felhívások feltételeit, azokhoz alkalmazkodva pontosíthatják beruházásaik tárgyát. Az előadások folyamán az előadók és a hozzászóló hallgatóság részéről is ismételten elhangzott a túlzottan bürokratikus közbeszerzési eljárások bírálata, amely annak ellenére, hogy a mezőgazdasági beruházásoknak nem kell a jelenleg érvényben lévő közbeszerzési törvény szerint eljárniuk, a PPA által kidolgozott 8/2017-es számú útmutató ezt több esetben is felülírja, szigorúbbá, de inkább csak feleslegesen bürokratikussá teszi a beszerzési szabályokat, mint maga a törvény.

Ezen kívül nyitott volt a kérdés, hogy milyen elektronikai rendszerben lesznek benyújthatók a pályázatok. Leginkább a Szlovákiában már több mint egy évtizede alkalmazott, a mezőgazdaság és vidékfejlesztési ágazatokban is ismert „ITMS” rendszer hangzott el. Feleslegesek voltak az előadó aggodalmai amiatt, hogy a pályázók, ill. a pályázatírók nem ismerik meg időben a rendszer használatát, hiszen egyrészt már vannak tapasztalatok az üzemanyag-támogatásoknál és a regionális helyi akciócsoportok (MAS) pályázatainál. Másrészt, amennyiben egy elektronikus rendszer használata a pályázati felhívások és a pályázatok benyújtási lehetősége közti időszakban nem sajátítható el, akkor az nem megfelelő, viszont az ITMS nem ilyen.

Van tehát elegendő ismerete a beruházóknak ahhoz, hogy pontosabban tervezzenek, legalábbis erre a 2021–2022-es átmeneti időszakra. Ismertek a közvetlen és a lekötött kifizetések keretszámai. A pályázati felhívások megjelenésével ismertek lesznek azok feltételei is. A pályázatok megtervezésénél próbáljunk meg eltérni a Szlovákiában ismert, de helytelen gyakorlattól, miszerint nagyobb a harc a támogatásokért, mint a piacért, az ügyfélért, aki majd megveszi a termékeinket. Hisz a beruházások megtérülése legalább felerészben a piactól függ. Az ún. SVOT-elemzéseknél a pályázó erős és gyenge oldalait, ill. a projekt lehetőségeit és veszélyeit alaposan tegyük mérlegre. Ehhez nem ártana, ha ismernénk az EU-ban, de legalábbis a szomszédos országokban alkalmazott támogatási feltételeket, azok mértékét, hisz ezekkel vagyunk piaci versenyben.

Varjú János

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?