Népszámlálás – 5,09 millió főre nőtt a megszámlált lakosok száma

népszámlálás k
Pozsony |

5,09 millió főre nőtt a megszámlált lakosok száma Szlovákiában. Az asszisztált népszámlálás negyedik hetében 67 000 személy töltötte ki a népszámlálási kérdőívet. Május eleje óta már csaknem 247 000 lakos vette igénybe asszisztens segítségét – tájékoztatott a Szlovák Statisztikai Hivatal hétfőn.

Az asszisztált népszámlálásba Eperjes megyében eddig több mint 68 000, Kassa megyében 63 000, Besztercebánya megyében 38 000, Nyitra megyében pedig csaknem 25 000 lakos kapcsolódott be. Már csak egyetlen község maradt – Zsigra –, ahol a megszámlált lakosok aránya a becsült lélekszámhoz képest 50 százalék alatti. Négy megyében összesen 15 olyan község van, ahol a megszámláltak aránya nem éri el a 70 százalékot” – közölte Jasmína Stauder, a statisztikai hivatal népszámlálásért felelős szóvivője. A többi településen a népszámlálás a végéhez közelít.

A statisztikai hivatal ismételten felszólította a lakosokat, hogy használják ki az utolsó két hetet, és töltsék ki az íveket. Ľudmila Ivančíková, a Szlovák Statisztikai Hivatal demográfiai osztályának vezérigazgatója emlékeztetett, hogy a népszámláláson való részvétel kötelező, és aki ezt ignorálja, akár 250 eurós büntetést is kaphat. „Felszólítjuk a lakosokat, hogy ne hezitáljanak, és 2021. június 13-ig teljesítsék a törvényből adódó kötelességüket, töltsék ki a népszámlálási ívet. Csaknem 9000 képzett asszisztens és több mint 3100 kapcsolattartó pont áll a lakosság rendelkezésére” – fűzte hozzá.

Az asszisztált népszámlálás június 13-án ér véget, ezután már semmilyen módon nem lehet kitölteni az ívet. A kapcsolattartó pontok listája és a címek a város- vagy községházán, illetve ide kattintva lelhetők fel. Az asszisztált népszámláláshoz rendelt központi telefonszám: 02/20924919.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?