Gubis Éva: Kinőttem a ritmust

eső illusztráció

Képtelenség volt horzsolás nélkül kijönni a rakétacsúszda végén. Egy pirosra festett pléhcsövet képzelj el. 

Két helyen volt összehegesztve, az illesztéseknél tuti felsértetted a combod, de meglepetés-kiszögellések is voltak benne. Mindig ott fejeztük be a napot, ez volt a mi rituálénk. Ennek a csúszdának itt köze nincs a régihez. Lebontották, az egész játszótér új. EU-kompatibilis. Pedig a rakétáról voltunk híresek, a szomszéd falvakból is ide jártak csúszdázni. Persze, ez a mostani szebb, minden fából meg kötélből van, meg színes. Még a homok is más, aranysárga, finomabb szemű. Mint az a tengerpartos háttérkép anyád munkahelyi laptopján. Ugye. Azért a rakétaformát megtarthatták volna. Menjünk.

Látod az utca végén a kaput? Az volt a pályánk. Lett volna egy hozzánk közelebb is, de mindenki a színre szavazott, így hívtuk a vasútállomás mellettit. Tudod, kocsiszín. Onnan látni a vonatokat, azt is szerettük. A színről hazafelé útba esett a játszótér, mindenki csúszott egyet a rakétán, aztán irány haza. Nyáron nyolcig lehettem kint, többnyire nem értem haza időben. Pontosan tudtam, hogy mikor kéne elindulni, de biztos ismered az érzést, amikor alkudozol magaddal. Hogy még egy gólig, meg hogy majd a rakétát kihagyom. Aztán mikor indultunk, már tudtam, úgyse érek oda nyolcra a kapuhoz, akkor már miért ne rakétázzak.

Nagymama nyolckor kulcsra zárta a kaput. Volt, hogy odaértem, de akkor nagyon kellett futnom. Nyolc előtt öt perccel elfoglalta a pozícióját, messziről látta, ahogy futok, és nagyon lassan csukta be a kaput. Az utolsó pillanatban mindig befértem, bravúros mozdulattal, mint egy szép becsúszó szerelés. Ilyenkor megtapsolt.

Ha sokat késtem, és már nem volt a kapuban, kerítést kellett másznom, de úgy, hogy ne vegyen észre az ablakból. Nehéz volt, mert a szoba ablakai az utcára néztek, és nagymama a szobában nézte a Dallast. Az egy régi szappanopera. A spaletták nem takartak semmit, nagymama mindent látott, ami az utcán történik, meg persze kintről is beláttál a szobába. Le tudtam olvasni a mimikájáról, hogy Pamela jól bánik-e a Bobbyval vagy ledérkedik éppen. Ez jó szó, jegyezd meg.

Mehettem volna a kertek alól, de utáltam a libákat, féltem tőlük. Ne nevess. Ha sikerült úgy átmásznom, hogy nem látott meg, akkor akár kilenckor is előkerülhettem a kertből. Olyankor azt mondtam, hogy már rég otthon vagyok, csak lementem a nyulakhoz.
Párszor észrevett a kerítésen, az nem volt jó. Zárt ablakon át kiabált, hogy ne repüljenek be a szúnyogok, de így is tisztán hallotta az egész utca. Csupa nyál lett az ablaküveg. Én meg egyik irányba se mertem moccanni a kerítésről. Az utcán nem lehetek nyolc után, a kiskertben meg rátaposok a krizantémra. Az olyan bolyhos virág, a síron is volt, az a fehér. Nagymama nagy becsben tartotta, ha ráléptem volna, akkor szíjat hasít a hátamból. Ez a szíj dolog mindig érdekelt, hogyan történik.

Mire átakrobatikáztam magam az összes krizantémon, nagymama már az udvarban volt. És ekkor megráztuk a pofonfát. Ő mondta így, többes számban, mint egy közös programot. Nem volt vészes, úgy pofozott, hogy őt jobban sajnáltam, mint magamat. Eleve bal kézzel indult neki. Már tíz centire az arcomtól lefékezte a mozdulatot, mire hozzám ért, meg kellett löknie a tenyerét, hogy legalább mozduljon valamennyit a fejem. Így. Még a szememet se csuktam be. Azzal szórakoztam, hogy a távolodó kezét néztem, a fonákját. Olyan tömpe körmei voltak, mint neked. Megtippeltem, hogy a gyűrű gravírozása éri-e az arcomat, vagy nem. Egyfajta fej vagy írás. Az volt a kedvencem, amikor gravírozással felém és erősebbet ütött. Olyankor kerestem a tükörben, hogy hagyott-e lenyomatot a monogram az arcomon. Sose hagyott, de egyszer megrajzoltam piros filccel. Két díszes gé betű. Tetszett neki.

Átlagos vaskerítésünk volt, ilyet látni minden második háznál, mindjárt mutatok egyet. Mi sárgára festettük, nagymama azt mondta, hogy lemenő nap. Vagy felkelő nap? Nem emlékszem. Nem ilyen. Ez itt biztos újépítésű, mert tudom, hogy régen ennek a teleknek is lemenő nap kerítése volt. Sok az újépítésű ház, arculatot vált a falu, így mondják. Nem ilyen. Nem ilyen.

Ez már a mi utcánk, látod, ott a közelebbi pálya. A színre a temetőből a vasút irányába kellett volna indulnunk, ne a rakéta felé. A járdaközökre úgy lépj, hogy egy köz, egy köz, egy teli. Én így szoktam. Ha kiestem a ritmusból, akkor elkezdett viszketni a szájpadlásom. Igen. Innen hordtuk a tejet. Nagymama kávéjába kellett a jó zsíros tej, olyan erősre csinálta, úgy is hívtuk, ekrazit. Nem megy a ritmus, kicsiket kell lépnem, hogy tartsam. Te jól csinálod, ez a te magasságodhoz való. Én kinőttem a ritmust.

Itt vagyunk. Nem ismerem őket, szerintem már azoktól vették meg a házat, akiknek nagymama eladta. Le is szigetelték, nagyobbnak tűnik, meg újak a rolók. Nekünk zöld spalettáink voltak. Érdekes, hogy a kerítést megtartották. Na, erről beszéltem, ha kicsit távolabbról nézed, látod benne a napot. Szerinted felkelő?

Három lépésből át lehet mászni, mutatom. Nem lesz gond, nem látja senki. Bal láb a nap egyik vízszintes sugarába. Neked a jobb, gyere, csináljuk együtt. Felhúzod magad, fogod a felső keresztrudat, aztán másik láb a függőleges napsugárba, várjál, megyek elsőnek, nehogy megrúgjalak. Ütközésig told a talpad. Régen sokkal közelebb tudtam lépni a koronghoz, nem volt ekkora lábam. Pedig az ünneplő cipőm keskeny. Aztán amikor stabilan benne állsz a sugárban, akkor a másikat átlendíted a kerítésen. Ide teszed a szomszédos napsugárba, elég csálé pozíció, nem kényelmes, pláne, hogy rá is kell hajolni a kerítésre, hogy nagymama ne lásson az ablakból. Még bennem a reflex. Pedig kihúzhatom magam. Már nem rázzuk meg a pofonfát. Nyomja a combom a keresztrúd, erre nem emlékeztem. Most gyere te. Látod, ha felegyenesedsz, akkor pont belátni az ablakon, és téged is látni lehetne. Ezen az új rolón keresztül nem. A spaletta résein át látnád, erre volt a tévé, ott a fotel. Ott ült.

Idegesít ez a fehér roló. Van valami a zsebedben? Úgy nekivágnék valamit. Most jól jönne az a földrög. Mekkorát szólna.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?