Litvánia, Lengyelország és az FBI is vizsgálatot indított a leszállásra kényszerített gép ügyében

ryanair fehéroroszország

Litvánia és Lengyelország, illetve az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is külön vizsgálatot indított a Ryanair ír légitársaság Minszkben leszállásra kényszerített járata ügyében - közölte pénteki sajtótájékoztatóján a litván nyomozóhivatal vezetője.

"Amellett, hogy Litvániában folyik a vizsgálat, a lengyel és amerikai kollégák is értesítettek minket arról, hogy saját nyomozást folytatnak" - mondta Rolandas Kiskis. Kifejtette, hogy az Athénból Vilniusba tartó járaton amerikaiak és lengyel állampolgárok is utaztak.

Miután a gépet vasárnap  pokolgépes fenyegetésre hivatkozva leszállni kényszerítették Minszkben, a fehérorosz hatóságok őrizetbe vették a terrorizmussal és tüntetések törvényellenes szervezésével vádolt Raman Prataszevics fehérorosz ellenzéki újságírót és orosz állampolgárságú barátnőjét, Szofija Szapegát. Rajtuk kívül azonban három másik ember is elhagyta a gépet.

Jóllehet korábban Simon Coveney ír külügyminiszter azt mondta, mindhárman vélhetően a fehérorosz titkosszolgálat ügynökei voltak, a fehérorosz televízió megszólaltatott három embert - egy görög és két fehérorosz állampolgárt -, akik azt mondták, ők szálltak le a járatról, és azért hagyták el a gépet Minszkben, mert Vilniusból egyébként is Fehéroroszországba mentek volna vissza. Csütörtökön ugyanezt mondta Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő is.

Kiskis a sajtótájékoztatón azt mondta, a litván hatóságok dolgoznak e három utas azonosításán, szorosan együttműködve a görög és ír hatóságokkal. Elmondta azt is, hogy a repülőgép jelenleg Vilniusban van, ahol tart az átvizsgálása, mindazonáltal hozzátette, hogy a Ryanair munkatársai "nem olyan segítőkészek, mint amennyire szerette volna". Miután Vilniusba érkezett a gép, kihallgatták a személyzet minden tagját, és az utasok kilencven százalékát, de még nem végeztek a nyomozással - mondta Kiskis.

A nemzetközi felháborodást keltő eset miatt több ország és az Európai Unió is élesen bírálta a minszki kormányt, néhány ország pedig bejelentette: megszünteti a légi összeköttetést Minszkkel, illetve megtiltja gépei számára a fehérorosz légtér használatát, a Belavia fehérorosz légitársaság számára pedig saját légterének használatát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?