Kollár: Čaputová és Heger igazat mondtak az SIS-beli találkozóról

Boris Kollár
Pozsony |

A csúcstalálkozón, melyre a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) épületében került sor, nem kerültek szóba aktuális, lezáratlan ügyek és Vladimír Pčolinský, a titkosszolgálat volt vezetője sem.

Zuzana Čaputová államfő és Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő tehát igazat mondtak, jelentette ki a szerdai rendkívüli ülésen Boris Kollár (Sme rodina) házelnök, cáfolva az ellenzék állításait. Kollár megerősítette, hogy az SIS a találkozón súlyos információkat osztott meg velük. Azt nem részletezte, hogy ezek az információk, illetve a képviselőknek felolvasott jelentés a jelenlegi, vagy az előző kormányt érintik-e, illetve hogy milyen időszakra vonatkoznak. Hozzátette: nagyon súlyos ügyekről van szó, melyekkel az illetékes szerveknek kell foglalkozniuk.

Azt, hogy nem aktuális ügyekkel foglalkoztak a találkozón, Kollár szerint a parlamentben Michal Aláč, az SIS jelenlegi igazgatója is megerősítette.

Az elhangzott információk a házelnök szerint nem indokolják a kormány lemondását. Kizárta, hogy ezekhez az ügyekhez a miniszterelnöknek bármi köze lenne. Hangsúlyozta, hogy a kormányfő nem szólhat bele a bűnüldöző szervek munkájába. A szóban forgó ügyek kivizsgálása a belügyminisztérium felügyelő szervének hatáskörébe tartozik. Kollár meggyőződése, hogy ez utóbbi cselekedni fog, ezért véleménye szerint nem kellene feleslegesen felkorbácsolni a kedélyeket, megosztani a társadalmat, illetve támadni az államfőt és a miniszterelnököt.

Azzal kapcsolatban, hogy az ellenzéki Smer újabb rendkívüli ülést kezdeményezne, megjegyezte, hogy azt a koalíció valószínűleg már nem nyitná meg. Hozzátette: Robert Ficónak, a Smer elnökének „gyermeteg” elképzelése van arról, hogyan működik az őrizetesek szabadon bocsátása.

A parlament szerdán zárt ajtók mögött ülésezett. A rendkívüli ülést a Smer kezdeményezte. Az ellenzéki párt felszólította a kormányfőt, hogy tájékoztassa a képviselőket az SIS-beli találkozóról.

A május 17-i találkozón mintegy tízen vettek részt, köztük a legfőbb közjogi méltóságok is. A megbeszélés témája állítólag az a gyanú volt, hogy manipulálhatták néhány nagy korrupciós ügy kivizsgálását, ezzel összefüggésben kerülhetett szóba Vladimír Pčolinský, az SIS volt főnökének ügye is. A kormányfő cáfolta ezt az értesülést, de azt elismerte, hogy ő kezdeményezte a találkozót, abból a célból, hogy a köztisztviselők részletesen megismerhessenek bizonyos hírszerzéssel kapcsolatos információkat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?