Sólymos szerint Ravasz türelmetlen volt

Ravasz Ábel
Pozsony |

Szerdán távozott a Híd elnökségéből Ravasz Ábel, korábbi romaügyi kormánybiztos, aki a 2020-as parlamenti választás előtt a párt alelnöke is volt, mivel nem ért egyet a pártvezetés többi tagjával.  

Ravasz a közösségi oldalán jelentette be döntését, ahol a magyar pártok 2019 közepe óta tartó egyesülési tárgyalásairól azt írja: "Úgy látom, pártunk szellemileg felszámolja magát azzal, ha továbbra is részt vesz ebben a parttalan folyamatban." A politikus az elhúzódó pártegyesítést agóniának nevezi, ami szerinte teret ad magyar politikai élet radikalizálódásának és Budapesttől való függésének. Ravasz lapunknak arról is beszélt, hogy a pártegyesítés folyamatára vonatkozóan más az ő és az elnökség többi tagjának a meggyőződése. A politikus a párt elnökségéből való távozás után is a Híd tagja marad. 

Sólymos László, a Híd elnöke egy közleményben reagált Ravasz döntésére, amelyben védelmébe veszi az elhúzódó tárgyalási folyamatot. "A Híd és az MKP egy évtizednyi szembenállását még a legnagyobb jóindulattal sem lehet pár hónap alatt elsimítani" - fogalmaz a Híd vezetője. Hozzáteszi, a sikertelen parlamenti választás után ő és az elnökség tagjai a pártegyesítésre kaptak mandátumot. A közös pártot 2020 végére létre szerették volna hozni. "Nem így lett, ennek ellenére nem szeretnénk megfutamodni, mert tudjuk, hogy a tét sokkal nagyobb, mint egyes emberek személyes ambíciói" - fogalmaz Sólymos. Aziránt is érdeklődtünk, a pártegyesítés ügyében miben tér el az ő és Ravasz véleménye. „A Híd által tíz éve megfogalmazott értékek, alapelvek az új pártban sem kerülhetnek veszélybe. Ezek azokban a pártegyesítésről szóló dokumentumokban is szerepelnek, amelyek kidolgozásában Ravasz Ábel is aktívan részt vett. Így az ön által emlegetett különbséget az alacsonyabb türelemküszöbben látom” – mondta kérdésünkre Sólymos. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?