A fehérorosz újságíró szülei szerint fiukat bántalmazták a hatósági őrizetben

Raman Prataszevics

A Ryanair légitársaság Minszkben földre kényszerített repülőgépén őrizetbe vett Raman Prataszevics fehérorosz ellenzéki bloggert bántalmazták a hatósági őrizetben – jelentették ki egybehangzóan az újságíró szülei, Dmitrij és Natalja Prataszevics.

A dpa hírügynökségnek kedden nyilatkozva Natalja Prataszevics elmondta, hogy a fehérorosz állami sajtóban fiáról megjelent felvételen bántalmazások nyomai láthatóak.

„Nem vagyok sebész, de az biztos, hogy az orrát megütötték, és talán el is törték” – mondta hozzátéve, hogy fia bal orcája megduzzadt.

„Még a smink alatt is látható a sárgás elszíneződés - vélhetően púderral próbálták eltakarni a véraláfutásokat” – mondta Natalja Prataszevics, aki szerint fia nyakán fojtogatás nyomai láthatóak. Azt állította, hogy koholt vádakat hoztak fel ellene, és a vallomást kikényszerítették belőle.

„Vagy felolvasta ezt egy lapról, vagy kényszerítették, hogy tanulja meg kívülről” – mondta. Hangsúlyozta, hogy fia erős egyéniség, de vele együtt a barátnőjét, Szofja Szapegát is őrizetbe vették, amit zsarolásra használhatnak fel. Hozzátette: attól tart, hogy a nyomozók a fiatal nőt is bántalmazhatták, hogy megtörjék a fiát.

Dmitrij Prataszevics szerint fiának hamuszürke volt az arca, és hiányzott néhány foga is. Hangsúlyozta, hogy láthatóan ideges volt, és tőle szokatlan módon beszélt. Szerinte egyértelműen egy szöveget kellett felolvasnia.

Raman Prataszevics szülei a lengyelországi Wroclawban élnek emigrációban.

A több Telegram-csatornára is feltöltött videofelvételen a 26 éves Raman Prataszevics azt mondta, hogy jelenleg egy minszki fogdában van előzetes letartóztatásban, ahol „a lehető legkorrektebben és a törvényeknek megfelelően” bánnak vele. Hozzátette, hogy a továbbiakban is együttműködik a nyomozásban, és beismerő vallomást fog tenni „a Minszk városában lezajlott tömeges zavargások szervezésének tényállásában”.

A fehérorosz legfelsőbb bíróság 2020 októberében szélsőséges médiumnak nyilvánította a NEXTA nevű Telegram-csatornát. Az oldal alapítóját, Szcjapan Pucilát és korábbi főszerkesztőjét, Raman Prataszevicset a fehérorosz állambiztonsági bizottság (KGB) a terrorizmussal összefüggésbe hozható személyek listájára helyezte, tömeges zavargások szervezésével vádolta meg, és nemzetközi körözést kért ellenük. Februárban a külföldre menekült Pucila és Prataszevics kiadatását kérték Lengyelországtól.

Pucila és Prataszevics 2017-ben hozták létre Telegram-csatornájukat, amely az augusztus 9-i vitatott elnökválasztást követően az ellenzéki hangok legfőbb platformjává vált.

Szofija Szapegát közben átvitték a KGB fogdájába, és két hónappal meghosszabbították hatósági őrizetét – közölte a 23 éves orosz nő apja, Szergej Dudics kedden.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?