Újabb hegyi vezetőt találtak holtan az Everesten

Everest

Újabb hegyi vezetőt találtak holtan az Everesten, a világ legmagasabb hegycsúcsán, kevesebb mint egy héttel egy másik serpa halála után – jelentette be hétfőn egy expedíciószervező.

A hegyi vezető, akinek nevét nem hozták nyilvánosságra, vasárnap tartott lefelé a csúcsról, 7906 méteres magasságban halt meg.

„A hegyi betegség szövődményeire gyanakszunk. El fogunk indulni a holttest keresésére” – mondta az AFP-nek Mingma Gelu Serpa, a Seven Summits Club munkatársa.

Egy másik hegyi vezető, Pemba Taszi Serpa kedden hunyt el, a második alaptáborból az első felé tartva zuhant szakadékba.

Korábban egy svájci és egy amerikai hegymászó halt már meg az idei mászószezonban a 8848 méter magas Everesten, mindketten a déli, nepáli oldalon, a csúcs közelében hunytak el a május 13-ai helyi tájékoztatás szerint.

Nepál idén rekordszámú, 408 külföldinek adott mászóengedélyt. A hatóságok szerint már több mint 350 hegymászó érte el a világ legmagasabb csúcsát a szezonban.

Kína azonban lefújta az Everestre induló expedíciókat, mivel a hatóságok attól tartanak, hogy a hegymászók behurcolhatják magukkal a nepáli oldalról a koronavírus-fertőzést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?