Spórolni vagy inkább sportolni? A Škoda Octavia RS iV tesztje!

Octavia
Pozsony |

Ez az első Octavia RS, amelyet a vezetéknek köszönhetően hálózati áramról is tölthetünk. Az alternatív meghajtás miatt az autó értelemszerűen meghízott, de még így sem akar lemondani sportos énjéről. Kipróbáltuk, mi értelme van ennek az első hallásra igencsak furcsa hibridnek. 

Egy jó hír rögtön az elejére, a plug-in hybrid változat érkezése nem jelenti azt, hogy az Octavia RS többé nem lenne elérhető klasszikus motorokkal, épp ellenkezőleg. A kínálatban továbbra is megtalálják a kétliteres benzines TSI- és a kétliteres dízeles TDI-erőforrásokat is. Az alternatív meghajtás csupán kibővíti a választékot. 

Elhízott

A Škoda vezetése biztos nem sértődne meg, ha az emberek körében épp az elektromos meghajtású RS fogyna a legjobban, a kilométerenkénti 33 gramm CO2 az egyre szigorúbb károsanyag-kibocsátási normák világában nagyon is jól hangzik. A 180 kW/245 LE összteljesítmény, valamint a 0-ról 100 km/órás sebességre való 7,4 másodperces gyorsulás sem hangzik rosszul. Ugyanakkor az érem másik oldala, hogy az autóban akkumulátorok is vannak, melyeket a maximális teljesítmény érdekében rendszeresen tölteni kell, s melyek megnövelték az autó tömegét. A körülbelül 160 kilogrammos többletsúly pedig már két meglett utastársat is jelenthet, akik megállás nélkül az autóban ülnek. 
Csak az akkumulátorok összsúlya 135 kiló, a maradék többletsúlyt az alternatív hajtásrendszer többi része teszi ki. Végeredményben az autó súlya eléri az 1695 kilót. Az elhízás pedig nem az egyetlen korlátozás, amelyről az alternatív meghajtás tehet. Míg a klasszikus Octavia üzemanyagtartályának térfogata 50 liter, addig az RS iV csupán 39,5 literes tartállyal rendelkezik. 

Octavia

Töltés, fogyasztás

A motorházban található 1,4-es 110 kW/150 LE teljesítménnyel és 250 Nm-es forgatónyomatékkal rendelkező motor tulajdonképpen identikus azzal, amelyet az alternatív meghajtású Superbben találunk, csak épp az utóbbi 5 kW-tal nagyobb teljesítménnyel rendelkezik. Az elektromotor mindkét modell esetében teljesen azonos. 

A lítiumionos akkumulátorok kapacitása 13 kWh, reálisan viszont csak 10,3 kWh-t fognak kihasználni, a maradék kapacitás egyfajta tartaléknak van félretéve, amely megakadályozza a teljes lemerülést – ennek ugyanis negatív hatása lenne az akkumulátorok élettartamára. 

Sejteni lehet, hogy ezt a járgányt félórás bevásárlás alatt nem fogják tudni feltölteni. Az Octavia RS iV töltési teljesítménye csak 3,6 kW, ami annyit jelent, hogy wallbox töltőről 3,5 óra alatt, otthoni hálózatból pedig körülbelül hat óra alatt tudják felölteni. Ezek a gyári adatok nagyjából megegyeznek a tesztelés során mért töltési idővel, egy százalékról kilencvenre 5,5 óra töltődött fel az autó. 

A teszthét során nagyjából városban közlekedtem, s kétszer megtettem a Pozsony és Komárom közti útvonalat. Ha ideális körülmények voltak, akkor a fogyasztás városban 20 kWh volt 100 kilométeren, így az 50 kilométeres hatótávolságot könnyedén teljesítettem. Ha hidegebb volt, és már fűteni is kellett, a fogyasztás 20 kWh fölé ugrott, ám még így is elérhető a 40–45 km-es hatótáv. Lényeges különbség az elektromos áram fogyasztásában városon és városon kívül sem volt, az átlag 45 kilométert egy feltöltésre probléma nélkül abszolválni tudják. Persze előfordulhat, hogy ha dugókban rekednek, s a kereszteződéseken sem érik el a zöldhullámot, akkor a városban gyorsabban lemerülnek az akkumulátorok, mint városon kívül. 

Egy hét alatt aztán az átlagfogyasztás 100 kilométeren 3,8 liter benzin és 9,6 kWh áram volt 100 kilométeren. 

Galéria
Octavia RS iV

Sportolás benzinnel

Nem mintha az Octavia RS iV-val nem lehetne meglódulni, kellő teljesítménnyel rendelkezik a sportos vezetéshez is, de azért érezzük, hogy aki azért dönt az RS mellett, mert az autóból a maximumot akarja kihozni, annak inkább a klasszikus benzinmotoros változatot kellene választania, ideálisan manuális sebességváltóval. 

Ez a járgány tényleg takarékos, és valóban csökkenti az üzemanyag-fogyasztást, mondjuk ki viszont őszintén, akinek a minimális fogyasztás az autóvásárlás során az egyik legfontosabb szempont, az biztos nem fogja az Octavia RS változatát választani. Ráadásul, a dinamikusabb vezetésnél, főként a kanyarokban, már érezni az autó többletsúlyát is. Nekem személy szerint úgy tűnt, hogy a legsportosabb az autóban az a mű hang, amely a Sport üzemmód bekapcsolása után hallatszik a hangfalakból – őszintén szólva ez is nagyon idegesítő tud lenni. 

Egy szó mint száz: azt a sportos élményt, amit az RS modellektől várnak, ebben az esetben nem kapják meg. Ez az autó egy olyan hibrid, amely a sportautóhoz vezető útnak úgy a felében elakadt. Tagadhatatlan, hogy nagyon jól néz ki, de nem hiszem, hogy jó, ha a tetszetős dizájn egy ilyen autó egyik legfőbb erénye. Másrészt viszont, ha az RS-sorozat kínálatában a továbbiakban is ott lesz a benzines, manuális váltóval felszerelt változat, akkor nem bánom, ha turbódízeles vagy elektromos meghajtás is elérhető lesz. A vásárlónak így már csak el kell döntenie, hogy spórolni akar-e vagy sportolni. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?