A koronavírus-járvány közepette is rekordot döntött a brit milliárdosok száma

koronavírus Nagy-Britannia

A koronavírus-járvány súlyos gazdasági és piaci hatásai ellenére is rekordra emelkedett tavaly a milliárdosok száma Nagy-Britanniában.

A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap 1989 óta minden év tavaszán összeállítja listáját – Rich List – a Nagy-Britanniában élő leggazdagabbak becsült vagyonáról.

A most 33. alkalommal elkészített összesítés szerint – amelynek felső 250-es mezőnyét a lap már pénteken ismertette online kiadásában – Nagy-Britanniában 171 milliárdos él, 24-gyel több, mint egy éve.

A nagy-britanniai milliárdosok összvagyona jelenleg 592,269 milliárd font, 21,7 százalékkal több, mint tavaly.

A teljes, 250 tagú mezőny együttes vagyona 658,1 milliárd font, 16,3 százalékkal magasabb a tavalyi 565,7 milliárd fontos becslésnél.

A Rich List 2021 összeállítói szerint a koronavírus-járvány elsősorban olyan üzleti szektorokban teremtett kiugrási lehetőséget, mint az online divatáru-kiskereskedelem, valamint a számítógépes játékok és más olyan technológiai vállalkozások, amelyek közvetlenül el tudták juttatni termékeiket a fogyasztóhoz, elviselhetőbbé téve az életet a járvány megfékezését célzó korlátozások idején.

Az abszolút idei vagyonrekorder az ukrajnai születésű olaj-, zene- és médiamágnás, Sir Leonard Blavatnik, akinek a Rich List 2021 szerkesztői 23 milliárd fontos vagyont mutattak ki, 7,219 milliárd fonttal többet, mint tavaly.

A 63 éves Blavatnik másodszor került a The Sunday Times vagyonlistájának élére: először 2015-ben vezette a mezőnyt, akkor 13,17 milliárd fontos vagyonnal.

Az irodalmárok vagyonlistáját továbbra is a példátlan sikerű Harry Potter-regénysorozat Skóciában élő szerzője, Joanne K. Rowling vezeti, akinek a Rich List 2021 szerkesztői 820 millió font vagyont tulajdonítanak, 25 millió fonttal többet, mint tavaly.

J.K. Rowling az 1990-es évek elején még heti 70 fontos tanácsi segélyből, munkanélküliként tengődött egy edinburghi szociális bérlakásban, ma viszont világviszonylatban is messze a leggazdagabb regényíró.

A Rich List 2021 szerkesztői szerint jövedelmei alapján az 55 éves Rowling is már csatlakozhatott volna a nagy-britanniai milliárdosok klubjához, és ez csak azért nem történt meg, mert vagyonából rendkívül nagyvonalúan támogat különböző jótékonysági szervezeteket és programokat. Tavaly például egymillió fontot adományozott a koronavírus-járvány alatt hajléktalanná, illetve családon belüli erőszak áldozatává vált emberek megsegítésére.

Mindemellett tavaly teljesen ingyen hozzáférhetővé tette online felületeken a The Ickabog címmel írt – a Harry Potter-sorozattól független – mesesorozatát, és amikor a mű novemberben könyv formájában is megjelent, a jogdíjakat teljes egészében olyan jótékonysági szervezeteknek ajánlotta fel, amelyek különösen megszenvedték a koronavírus-járvány bevételcsökkentő hatásait.  

A leggazdagabb brit zenészek és zeneszerzők idei listájának éllovasait – legalábbis anyagi szempontból – ugyanakkor a tervezett turnék elmaradása ellenére sem viselte meg a járvány. A Rich List 2021 összeállítói szerint ez mindenekelőtt a nagy zenei világcégek – elsősorban a Sony, a Universal és a Warner – streaming-szolgáltatásai iránti megugró keresletnek köszönhető.

A lista szerkesztői példaként kiemelik Sir Mick Jaggert, a Rolling Stones frontemberét. Az együttes tavaly Észak-Amerikában turnézott volna, és ebből akár 150 millió dollár is befolyhatott volna, ám ez a járvány miatt elmaradt. Jagger vagyona azonban a Rich List 2021 szerint ennek ellenére 25 millió fonttal 310 millió fontra gyarapodott.

A zenei vagyonlistát mindazonáltal továbbra is Sir Paul McCartney vezeti. A Beatles egykori basszusgitárosa és dalszerzője a Rich List 2021 szerkesztőinek becslése szerint jelenleg 820 millió fontot tudhat bankszámláján, 20 millió fonttal többet, mint tavaly.

Lord Andrew Lloyd-Webber, a világhírű musicalszerző tavaly még McCartney-val holtversenyben szintén a zenei vagyonlista élén állt. Az idei kimutatás szerint azonban az elmúlt egy évben hatalmas összeget, 275 millió fontot veszített, és az így megmaradt 525 millió fontos vagyonával a harmadik helyre csúszott vissza, a U2 mögé, amelynek kollektív vagyonát az idei Rich List szerzői 620 millió fontra taksálják.

Lord Lloyd-Webber a londoni West Enden hét színházat birtokol, ám ezek több mint egy éve zárva vannak. Lloyd-Webber nemrégiben elmondta: a teljes bevételkiesés mellett ezeknek a színházaknak a puszta fenntartása havonta egymillió fontba kerül.

Sir Elton John, a brit rock veterán szupersztárja a zenei vagyonlista negyedik helyére jött fel a tavalyi ötödikről. A Rich List 2021 szerkesztőinek becslése szerint Sir Elton vagyona 15 millió fontos gyarapodással jelenleg 375 millió font.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?